Már az is szomorú, hogy a kérdés egyáltalán felmerül! Van szerencsém rengeteg kismamával, első vagy többedik szülést átélt nővel beszélgetni és sajnos az esetek többségében a katarzis „elmaradt”. Azért idézőjelben, mert az elmaradt jelen esetben azt jelenti, elvették a lehetőségét, fel sem merült, hogy a szülés nem egy nagyüzem, ahol darab húsokat kell tologatni, siettetni, nyirbálni. Természetesen, tisztelet a kivételnek, mert szerencsére vannak remek, mély, kiteljesítő szülésélmények is, ahol a beavatás valóban megtörténhet!
De ennek ellenére nem dughatjuk homokba a fejünket és állhatunk a szüléshez úgy, hogy ez a nők dolga, sok milliárdan átestek már ezen, mit kell ezen hisztizni, meg vágyakozni a félhomály, zene és testi-lelki segítők jelenlétére?!
Egy vajúdó, szülő nő rendkívül erős, szinte egy más dimenzióban tartózkodik, egyben nagyon kiszolgáltatott is. A természetes szükségletei megfegyelmezése, megkérdőjelezése, az elbizonytalanítás, megfélemlítés, ráijesztés borzasztó károkat tud okozni és olyan különleges egységet bomlaszt fel, ami annak a szülő nőnek, azzal a világra induló kisbabával már soha többé nem adatik meg a szülés-születés során!
Persze, léteznek praktikák arra, hogyan lehet ezt utólag „pótolni”, segíteni a szülés után, de jelen esetben a szülés-születés alatti egységre gondolok! Hatalmas veszteségélmény, ha elvész a lehetősége a beavatásnak! Ismétlem a beavatás kifejezést, mert mélyen hiszem, a szülés-születés élménye egy beavatási rítus, annak minden mélységével, fájdalmával, erejével, intenzitásával együtt! Beavat egy következő szakaszomba, beavat saját múltam-jelenem-jövőm mélyébe, misztikumába, személyiségfejlődésemre is rendkívül nagy hatást gyakorol, érettebb leszek utána, megkoronázza a kilenc hónap MÁS-állapotát és beavat további „másságomba”. Nem ritka, hogy egy tönkretett szülésélmény gyászreakciót von magával és ezt jó figyelembe venni! Igen, ezt a veszteséget érdemes elgyászolni! Egy szülés után álló nő, aki szülésekor nem élhette meg kompetenciáját, nem illették meg az alapvető jogok, nem volt választási lehetősége, nem informálták, kihagyták saját folyamataiból, feje fölött döntöttek anélkül, hogy őt megkérdezték volna, nem tartották tiszteletben igényeit a vajúdás és kitolás pozícióját illetően, figyelmen kívül hagyták szülési folyamatának természetes menetét, spontán haladását, joggal érezhet dühöt, szomorúságot, csalódottságot, becsapottságot és igen, joga van ahhoz, hogy ezt kimutassa, kibeszélje!
Ha traumatizált szülést kellett a nőnek átélnie, biztosítsunk számára felületet érzelmei megélésére, engedjük átélnie a fájdalmat és legyünk támasza, legyünk a váll, amin kisírhatja magát, ne bagatellizáljuk el! Biztosan nem segítség számára az áldozathibáztatás, miért nem volt felkészülve eléggé, miért nem harcolt a jogaiért, miért nem nyitotta ki a száját akkor és ott, a nyavalygás helyett miért nem örül a kis porontynak? NEM a szülő nő van a szülészért és a szülészeti osztályért! És NEM természetes dolog beavatkozni a szülés általában jól működő, haladó ritmusába kényelmi szempontokból!
S hogy mitől lesz egy szülésélmény katartikus, valóban szép és pozitív értelemben meghatározó élmény? Attól, hogy a szülő nő kompetensnek érzi magát, az őt körülvevő közeg stabil biztonságérzetet nyújt, vannak választási lehetőségek, helyes az információáramlás, fókuszban a szülés természetes menete, annak tiszteletben tartása áll, a szülő nő átélheti, hogy szégyenkezés nélkül kérhet, kívánhat ételt, italt, pozícióváltásokat, társaságot vagy épp teljes magányt, érintést vagy elutasítást, fekvést vagy sétálgatást, joga van az örömhöz, a félelemhez, a könnyekhez, a nevetéshez, a szülés helyszínétől függetlenül!
Ahogy imádott bábámtól hallottam: „Mindenütt jó, de a legjobb biztonságban!”
(Császáros “születésélmény” az előző részünkben olvasható ITT)
Dobiné Papp Nóra írása
Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.
Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
