Giccs különkiadás a téli napforduló kapcsán.

Mert a karácsonyi eljegyzés olyan szinten geil, hogy minden csaj leszólja! Kábé annyira eredeti, mint Valentin napkor a virágcsokor, hisz azt is utálja minden jómagyar, hisz „ez nem magyar ünnep” és inkább a szürke ötven árnyalat rohan megnézni, ahelyett, hogy a leszólt amcsi ünnep szerint a szeretet ünnepelné! Hát ha ennyire gáz a sok szívecske, hogy inkább a BDSM-ről álmodozik a sok magyar háziasszony, akkor azt gondolom, éppen stílusosan kértek feleségül engem az év leghosszabb éjszakájára szervezett gerilla akcióval…

Szerintem nem a lánykérés volt rosszkor, hanem a karácsony!

Pontosan hét hónappal a találkozásunk után (megállapodás kérdése az is, hogy ki mikortól számolja) 2017 december 21-én mondtam IGEN-t a pizzásfiúból playboyjá átavanzsált pasimnak. Mert a vőlegény jó ideje nem szerepelt a szótáramban, vagy ha ki is mondtam, akkor annak mindig volt egy számomra kellemetlen szájíze… Ugyanis nemhogy az eljegyzésben nem hiszek, de a házasságban sem. Tökmindegy, ki minek hívja és mi mögötte a jogi procedúra (már meglévő gyermek esetén igazán bonyolult), lényegében egy jó nagy pénzkidobás és melldöngetésre ok azoknak, akik mást egy házasságon kívül nem tudnak felmutatni.

Na, de kinek nincs vénlány nagynénje vagy barátnője? Kortól függetlenül, akinek van, az élvezettel piszkálja ezért, akinek nincs, az meg nézzen tükörbe, mert akkor Ő az!

Vissza az előzményekhez. Már csak azért is tartom fontosnak erről írni, mert esküvőkre talán, ha három négy évente vagyok hajlandó elmenni, sőt, már temetésekre sem járok! Így természetesen erős kételyekkel forgattam a szemeim, mikor az első nyilvános vacsorán, ahova ez az őrült elvitt, közölte, hogy „te leszel a feleségem” aztán nyugodtan evett tovább. De nem hagyta abba, úgyhogy valamikor nyáron EGY EGÉSZ HÉTIG az volt a válaszom, hogy „Jó, rendben” – naná, hogy erre visszakozott, én pedig megkönnyebbültem, hogy akkor mégsem gondolja komolyan. Egy újabb nap valamikor a Tescoba menet – mert egy normális kapcsolatban a párok elmennek együtt kaját venni – félre kellett állnom a helyi ékszerboltban lemérni az ujjainkat, zárás előtt tíz perccel… Hát ezt nem lehet lerázni, gondoltam, így a cetlit a méretekkel ugyan felírtam egy cetlire és a katalógust a táskámba süllyesztettem, „valahogy” sikerült kellően elkavarnom, hogy mikor keresgette volna, nem volt meg. Bevallom, egészen jól szórakoztam!

És ez mindennap egyre csak fokozódott, fokozódik! Gondolok itt a dedem mindennapi életének a szervezésére, de azt hiszem ezt csak annak nem kell részletezni, akinek a gyereke egész konkrétan családban nevelkedik, ahol jelen van mindkét szülő, egyszóval a szokásos esti munkám után el lettem küldve a haverokhoz, hogy van ott egy csomag nekem… Ja, volt is, ki sem mertem nyitni, pont aznap esett egyedül tavaly hó, így hagytam magam feltartani, kávéztatni, a hajam is bizsergett a gondolatra, hogy akkor nekem most majd még haza is kéne jutnom valahogy, téli gumi ide vagy oda.

Utána még a gyerkőccel is meg szülőkkel is beszélgetni kellett, mert aznapra rájuk bíztam a kicsit, mert heti egy szabad este-éjszaka még nekem is jár! És mikor az udvar legcsúszósabb sarkán sem estem seggre, hogy a lakásomba bejussak, az ajtón egy szív-függő lógott egy virágos hawaii nyaklánccal és egy cetlivel, hogy legyek szíves felvenni a „Boldogság nyakláncot” és lépjek be…

Nem untatom túlságos sok részlettel az Olvasót, még a végén elhiszik, hogy ez velük is megtörténhet, és igazán nem akarok senkit hiú ábrándokba kergetni, lévén, nekem sem fűlik igazán hozzá a fogam, hogy magassarkúban csámpázzak végig egy padlószőnyeges hotelben, tyúkhúslevest kanalazva valami sz@r szintiboy zenére, úgy téve, mintha nem lennék egy falusi ogre sz@rrá tetoválva és lánykori nevemen viselve a kis zabigyerekem…

Úgyhogy felmászva mindkét lépcsősoron az egyszerre száz égő mécsessor között, padlón rózsaszirmokkal és hozzá illően magyar rap zenével a háttérben, még reménykedtem, hogy megúszom. Belépve a szerelemkörbe már láttam, hogy a rózsacsokor (amit igazán rühellek) közepén egy gyűrű van, hát ki tudott volna erre nemet mondani??!!

Telefonáltam a földszintre anyunak, hogy jöjjön már fel legyen szíves, lőjön pár fotót, legyen emlék arról, hogy ilyen is volt, és mikor csak nem jött, kiderült, hogy visszafordult az ajtónál, hogy ez biztos valami vicc… Az apám is időről időre felteszi a kérdést a vőlegényemnek, hogy nincs-e valami változás? Anyós jelölték is faggatóznak, hogy akkor megkeresztelkedek-e (dehogy, független maradok vallásilag), meg hogy tervezünk-e gyereket (hova minek kinek még egyszer ugyanabba a folyóba?) na meg milyen színű lesz a ruha (fehér NEM, különben meg nem tökkmindegy?).

Pont elég lesz lenyeletni mindenkivel, hogy meztéláb’, egy nagy mezőn, egy tavaszvégi-nyáreleji napon, goa zenével ünnepelnénk ezt az eseményt, hisz ezek vagyunk MI!
Jelige: „Alice meg a Playboy szeretik egymást”