Tetovált lány – halmozott hátrányok

„Miért hordasz álarcot miért nem vállalod a saját természetes arcodat!? – hangzik el a kérdés úton- útfélen.

Nálam a szemfestés sosem arra szolgált, hogy kiszolgáljam a férfiak női szépségideálját, hanem hogy kimutassam általa milyen is vagyok- belülről! Eredeti kinézetem egy ártatlan kislányé volt, akit 16 évesen sokszor néztek 12 évesnek, s gyerekként kezeltek. A smink egy dacos lázadó merész szemtelen punk-fruskát formázott meg , aki vonzódik a sötét dolgokhoz, a tudatalatti rejtettebb rejtelmeihez, az erotika árnyoldalaihoz…. Ez tükrözte IGAZI személyiségemet!

Fotó: Urbán Tamás: D.F., a Pillangó 3., 1989/90
Fotó: Urbán Tamás: D.F., a Pillangó 3., 1989/90

Szüleim , toleráns emberek lévén sosem szóltak be a legdurvább stílushoz sem, sőt édesapám punk élszereket gyártott nekem, amikor eléggé punkossá vált az egész megjelenésem. De sohasem köteleztem el magamat egy bizonyos stílus mellett, hanem a stílusok sokaságát továbbfejlesztve kialakítottam saját „Zoés” lényemet….mely mind máig a védjegyem.

Akkoriban még meg kellett birkóznom a „majd kinövi!” démonjaival, bár mondjuk ez Németországban ( ahol fiatalkoromat töltöttem) nem ennyire okozott problémát, mert sokkal több volt az idősebb, magát s extrémségét felvállaló ember.

De amikor 26 évesen végleg hazaköltöztem, ne tudjátok meg! Természetesen azonnal üldözési mániám lett a sok bámuló emberből. Nem is az zavart hogy megnéznek, hanem hogy rendesen bámulnak, ráadásul agresszívan, s cseppet sem kedvesen! Rosszabb esetben be is szóltak („DE randa vagy, hogynézőki, ez nem normális!” ) – sőt, nem egyszer megvertek csupán a megjelenésem miatt!

Buszon minden fej felém fordult, a boltokban rám tapadtak a biztonságiak, a büfében alig ment le egy falat a torkomon mert mindenki engem nézett, így meg nem lehet enni. Megjegyzem, sosem feltűnési mániából voltam olyan- amilyen, hanem hogy azonos legyek önmagammal… Egyszóval, paff voltam, mert nyugaton ilyen nem volt, sem ez a támadás, sem ez az agresszió. Pici voltam, a szél elvitt olyan vékony, ráadásul zene-videók álomvilágában éltem (sosem kellett felnőnöm!) így megrémültem , de ettől  csak még lázadóbb lettem.

Jöttek a tetkók, a piercingek, a taraj borotválás, a raszta…..találtam társat is ehhez a világhoz, férjemet egy PUNK festőművészt, nem mellesleg diplomás művészt.

De vissza a sminkhez. Rengeteg véleménnyel találkoztam, leginkább negatívval. Hiába magyaráztam nekik, más nyelvet beszéltünk… Nem fogták fel, hogy nálam ez nem „maszk” s nem is „divat” vagy „szépségideál” követése- a smink meg a többi kiegészítő kifejezi a világot amiben élek, kívül ezen a társadalmon, saját értékrendem s saját szabályaim szerint.

Olyasmi, mint egy egyszemélyes „népviselet” melyben minden egyes kis dolognak komoly jelentése van!

„Elcsúfitod magadat, kislányom! Mire jó ez? „ ezt is sokszor hallottam. Abba bele se gondolt senki hogy a „szép” meg a „csúf” fogalma teljesen szubjektív ?

„Nem természetes”…nos, …mi a természetes? Természetes -e, ha valaki daueroltatja a haját? Levágja a szakállát? Befesteti a haját? Kilakkozza a körmeit? Át van fúrva a füle? Műcicit vagy ajakfeltöltést, netán smink-tetoválást készíttet? Persze, hogy nem!

Mégis milliók, átlag polgárok csinálják. Ez semmiben nem más mintha én karikát hordok az orromban és egy lánccal a fülemhez kötöm. Csupán annyiban más, hogy másutt van lyuk fúrva a testemen és extrémebb a bele tett ékszer.

Ízlések és pofonok- szokták mondani. Ártani senkinek sem ártok vele. De hát, Magyarországon senki nem lehet egyedi, mert megszólják. Pláne, még ha nőnemű is!
Mert egy nő nem lehet vad, szabad és önálló- neki hallgatnia kell, kedvesen mosolyogni a háttérben, szolidan, csinosan, onnan segíteni, támogatni a férjét- no meg sok sok gyereket szülni neki, de legalábbis egyet! Nem lehet nagypofájú, ku*vás, lázadó, visszapofázó, nem lehet művész, szabad szellem.

Szilágyi- von Neuwirth Zoe

(festőművész)


Bővebben a történetemről:

“Fúj, alternatív, s még ráadásul nő is” Kiskorom óta elég extravagáns személyiség vagyok. Kezdődött ez ott, hogy művészcsalád sarjaként már másfél évesen elkezdtem rajzolni, ettől kezdve aztán ez volt a LEGKEDVESEBB elfoglaltságom. Szüleim hála Istennek, támogatták eme hajlandóságomat , édesapám engedte kibontakozni tehetségemet., sőt, segített hogy önmagam lehessek – nem traktált azzal, hogy „előbb tanulj ki valami polgári és pénzkereső szakmát, aztán festegethetsz”– mivel ő is világéletében művész volt.

Édesanyám meg bár tanítónő de aztán háztartásbeli művészfeleség, bohém és csodaszép múzsa. A lázadó kamaszkor már Németországban, Essenben ért, merthogy még 11 éves voltam mikor „disszidáltunk”- akkor ezt még így hívták!- az Egyesült Államokba, majd Németben telepedtünk le, mert édesapámnak német felmenői voltak….

A 80-as években kamaszlánynak lenni jó volt. Megismertem az alternatív zenei stílusokat, a művészet különböző vadabb kifejezési formáit (új expresszionisták, graffiti) -no meg a divatot mint önkifejezési formát- s az azzal járó nem éppen mindennapi megjelenést! Babaarcú, a koromnál jóval fiatalabb kinézetű kislány voltam, filigrán és karcsú, de a lelkemben vad és lázadó! Durva képregényeket rajzoltam, nagy vad képeket festettem elvont durva zenékre.

Kialakítottam egy saját kis mikro-világot, s mivel 16 éves korom után már nem mentem semmiféle suliba- apám szerint „úgyis híres leszel, nem fontos az iskola!”– így éjjelente alkottam, napközben aludtam délig és külön rituálé volt számomra a mindennapi sminkelés…..no meg az öltözet, ékszerek, kiegészítők ….

 

Vendég Írók

Itt azoknak a nőknek az írásait olvashatjátok, akik rövidebb ideig, esetleg egy-egy írás erejéig csatlakoztak hozzánk.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.