“A NŐ A TERMÉSZET BÁJOS TÉVEDÉSE”
A nőiesség mindenkinek mást jelent, és a 21. századi nőideál jelentősen eltér az én fogalmaim szerint alkotott képtől. Áttetsző lányok integetnek mindenhonnan 2D-ben ( 3D-hez már nem elég vastagok), tökéletes árnyalatú és textúrájú bőrrel vannak bevonva, a 90-60-90 simán a múlté, pedig már azt sem volt kismiska követni. Nyilvánvalóan ébredés után is ugyanígy néznek ki, ahogy leléptek az óriásplakátról, a farpofák mára márványosak és nem narancsosak, sosincs reggelre pingponglabdává gyógyult szemük, és nincs az arcukba égve egy párna szignója sem.
Nem alszanak, nem esznek, wc-re sem járnak, nem is öregszenek, csak úgy vannak, önnön tökéletességükben.
Fájdalmasan sivár élet lehet amivel igazából csak egy bajom van: nincs az a mai plakátlány, akire évtizedek múltán is úgy gondolnánk, mint ahogy mai szemmel nézünk mondjuk a korabeli celeb Marilyn Monroe-ra. Az általa képviselt nőszimbólum sosem fog megváltozni. Kikezdhetetlenül örök.
Már rég nem divat a természetesség, de ezzel a világon semmi baj nincsen. Ha minden a maga természetességében létezne, akkor hónaljkutyussal szaladgálnánk a körúton mellső középtartásba kényszerült karokkal. De én pld. megfelelni sem akarok egy brutálisan torz képnek, én csak én akarok lenni, esztétikusan, kis testi hibákkal, nem pedig versenytársa eltorzult vizuális közhelyeknek. Ezért aztán gondoltunk egy merészet és nekiálltunk fotózni.
Megpróbáltuk – mi, hárman, a mai fogalmak szerint kifejezetten tökéletlen nők – képekben megpróbálni megörökíteni azt, amit nőiesség jelenthet nem plakát-kivitelben. Igazából nem is lehetett volna könnyebb dolgom az alanyok felkutatásában, mondhatni, hogy kéznél volt a legkézenfekvőbb. Mert hol is lehetne egyértelműbben tetten érni ezt a témát, mint a hastáncban, márpedig ha az ember legjobb barátja nem kutya, hanem profi táncosnő, akkor nincs kérdés.
És, mert a hastánc nem más, mint a csábítás művészete, kifinomultság a köbön, a mozdulatoknak és az arckifejezéseknek olyan utánozhatatlan halmaza, amiben a hangsúly a női energiákon van, és amiben a figyelem egy olyan testtájékra irányul, ahonnan az élet és minden egyéb ered, a hastánc a csípő dícsérete. Mit ne mondjak, hatásos fegyver. Ahogy mozdul a csípő, úgy mozdul a fantázia. Még rám, egy másik nőre is hatással van.
Úgy éreztem, hogy ezt az önmagában is káprázatosan csillámos, színes, villódzó világot csak úgy lehet önnön dicsfényében megfürdetni, ha kivisszük a természetbe.
Ehhez tehát nem kellett más, mint 1070 (+/- 20 db) strassz, két szőke hajzuhatag, csípővel természetesen, egy kis jóidő, lüktető-mágikus arab zene, fuxok minden mennyiségben, színesen reppenő kendők, és mi. Meglehetősen sivár látványt nyújtottam mellettük, mit ne mondjak. A várttal ellentétben szikrázó napsütés volt, ami jelentősen megnehezítette a dolgot egyébként, de nem foglalkoztunk vele, igazából semmivel sem foglalkoztunk csak magunkkal.
Összeraktuk ami bennünk volt akkor, abban a 3 órában. Az eredmény mindaz, amit gondoltok róla.
Nem célom elhitetni, hogy a plakátlányokon kívül is van élet. A célom mindössze annyi volt, hogy először érezzem és aztán láttassam ezt. A többit mindenki tegye el belátása szerint.
Mi ott hárman, abban a pár órában nők voltunk négyzetre emelve és ezt az élményt visszük magunkkal tovább az emberi kapcsolatainkba, osztogatjuk amerre járunk, és ez sokkal hatásosabb fegyver, alattomosan terjed, sőt szinte burjánzik a kapcsolathálóban, ahol mindenki egy kicsit ismerős, pusztán csak attól a ténytől, hogy Nő 😀
(CsekmeD írása)
Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.
Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
