„Tzéges” karácsony – szívás vagy bulizás?

Nem, nem úsztam meg. Őszintén szólva, nem is akartam! Lévén nemrég óta vagyok a csapat tagja, azt reméltem jó húzás lesz megjelenni… Na, ez még nem AZ a húzás, hanem csak a döntés maga, hogy egyáltalán elmenjek-e…

Cikkeztek erről a jelenségről is nemrég, mégpedig hogy a dolgozók 44%-a az elmúlt 5 évben NEM jelenik meg a munkahelyi ünnepségen. Én a többséghez akartam most tartozni, nem számított, hogy én fizetem az utat oda meg vissza, és az sem, hogy annyi ilyenen voltam már karrierista koromban, hogy tudom az egész forgatókönyvet (ahogy én azt elképzeltem!).

Jött az e-mail: helyszín (25km-el odébb), időpont (este 6 óra) és hogy készüljek valami aprósággal, mert lesz húzás. Ez meg már az a húzás, igen. Imádkoztam, hogy ne essen addig se hó, se ónos eső és próbáltam valami kreatívat kitalálni ajándékképp. Itt senki nem tudta előre, ki kit fog húzni, ergo, mint mikor nem tudod a baba nemét és zöld rugdalózót veszel: uniszex ajándékkal készültem.

Már délután háromkor belém állt az ideg, hogy mit vegyek fel, ami se nem kihívó, se nem lepukkant. Nem ismerek ott senkit, ez aggasztott a legjobban, csak és kizárólag a főnököm. Meg persze a sötétben vezetés a halálúton a megadott lokációra és onnan majd vissza.

Elsőre odataláltam, juhé, ez már egész jó kezdet volt. Felcaplattam a másodikra, ahol kis égő mécsesek világítottak a lámpa mellett minden egyes lépcsőfokon.

“Hú, itt lánykérés lesz, vigyorogtam már magamban, vagy valami egészen eszelős izé.”

Kellemesen csalódtam, de akadt azért szemöldökfelhúzós pillanat! Kávéval kezdtem, miután lepakoltam a kabátot sapkát, és bemutatkoztam A Tulajdonosnak, aki „már hallott rólam” (hogy pontosan mit, egész este nem derült ki, de a gyomorszorítás erre garantált volt). Igyekeztem „vegyülni”: nos, ez nem sikerült…

Onnantól kezdve oldódott a jég, hogy a halk karácsonyi zene mellett körbeültünk, mindenki felírta a nevét a papírra, és elindult A húzás. Köszönhetően az elfogyasztott alkohol mennyiségnek, persze volt, aki kimaradt vagy aki majdnem kétszer kapott, egy egy viccesnek szánt bekiabálás közepette. Az én ajándékomat szerencsére az asztalszomszédom kapta. Mikor kinyitotta, bekiabált valaki, hogy „kínai!” én meg vissza „nem, turi!” és a játék ment tovább… Egyre több bor, egyre több sablonvacak. Nálam a Darwin díjas a különlegesen forgó szemű fiatalember ajándéka volt: egy boldog születésnapot feliratú bonbon! Kettő az egyben, mondta, de én azért megnéztem volna a szavatossági idejét, mióta is hever a fiókban ez a valami… Az már ehhez képest egész ügyes, hogy én vanília illatgyertyákat kaptam, egészen pontosan 999 forintért. Az árat onnan tudom, hogy rajta volt, a tetején.

Ezek után sor került az egymás faggatására, vagyis, az enyémre, mert én voltam az új. Ki kellett fejtenem az önéletrajzomat egész részletesen és Trumpról alkotott véleményem sem hallgathattam el. Mikor az alaposan beborozott mosolygós érdeklődő hímnemű már egész az arcomba mászva faggatott, közénk hajolt egy grincs és közölte: „Tetszel neki!” egészen érdekes hangsúllyal majd továbbállt.

Tulajdonképpen az igazi motivációm az volt, hogy egy egy problémámra, kérdésemre tapasztaltabbaktól tanácsot kérjek. Sajnos pont ez nem sikerült! Ez a TZÉG egyébként egy olyan összefonódás, ahol senki nem ismer senkit a közösségi oldalon például. Sem egymás fizetését nem tudjuk. Mindenki önállóan dolgozik, a hogyan nem érdekel senkit, szabad kezed van, kiélheted a kreativitásodat, de ha valami nem sikerül, akkor nem foghatod másra. Amolyan csillagszerű, az ágak szerteágazók, egy két kulcsember fog össze mindenkit. Tehát akikkel ezen a karácsonyon találkoztam, valószínűleg jövő karácsonyig nem fogom látni. Miután ez kiderült, már indulásomkor nyugodt szívvel kértem a felettesem, hogy beszéljen velem pár percet majd nekiindultam a kis hóban ködben haza.

Összességében nem volt rossz, szerintem csak én stresszeltem túl. Senki nem hányt vagy otrombáskodott igazán, nem tartott hajnalig, hanem csak pár órát és klikkek amúgy is vannak mindenhol. Szerintem fel van fújva ez az egész jelenség, hogy utálom az ilyen összejöveteleket vagy miért nem adnak fizetésemelést, pulykapénzt évi egy vacsora és dínom dánom helyett. Nem kötelező sem részt venni, sem ott dolgozni.

Puffogni szabad, ahogy bojkottálni is, de szerintem mindkét esetben magunkkal tolunk ki, nem a munkáltatóval… Én ezt az estét befektetésnek szántam a jövőmre nézve, de nem találtam meg a számításomat. Így elkönyveltem egy kis veszteségnek és mostantól akkor januárig szabadság, szerelem, csak a család. A 2017-es gondokat meg majd megoldom 2017-ben, avagy „Majd átmegyünk a hídon, ha odaértünk a hídhoz!”.

Kellemes ünnepeket kívánok!

Katie A

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.