A londoni metróban forgatott kisfilmről, amin egy homoszexuális párt véleményez nagy hanggal az – amúgy beépített szerepekről van szó – utastársuk számtalan dolog jutott eszembe. A film lényege az volt, mennyivel elfogadóbbak az azonos nemű párok jelenségével, a védelmére keltek az utastársak a párnak.

De!

Mindenki magasztalta az egekig az ott – velünk ellentétben – átélhető összetartó közösséget. Én pedig csak egy másként rossz szájízű történetet láttam. Azt az indulatot, amivel a pár védelmére keltek a többiek ( takarodj a metróról, pofán vágjalak és társaik), nehéz nekem a megvilágosult nyugat képével magyaráznom. Én kocsmai huligánokat láttam bennük, “nyuszika van rajtad sapka, nincs rajtad sapka” érzéssel. Azt gondolnám, ezek az utastársak nem szociálisan érzékenyebbek, lojálisabbak voltak, pláne nem elfogadóbbak, hanem személyesen érintettebbek a személyüket érő kirekesztő megnyilvánulásokban, s ezért érezték sokkal inkább magukénak a támadást. Feketék, Londonban dolgozó külföldiek. Számtalan más esetben, másként megalázott emberek, akik nem a homoszexuális párt ért támadás miatt reagáltak ilyen vehemensen, hanem sokkal inkább saját érintettségük okán..

Nem azt kérdőjelezem meg, nálunk az elfogadás szintje alacsonyabb-e a nyugati kultúrákénál. Inkább azt, hogy biztosan arról van-e szó, mi ennyivel mögöttük járunk empátiában? Vagy itt többen, több esetben tartozunk a “többségi társadalomhoz”? Többen vagyunk általában fehérek, heteroszexuálisak, itt születettek, gyereket nevelők és katolikusok ( legalábbis a törzskönyvi oldalon)? Lehet, hogy ott a védők egyszerűen többszörösen kirekesztett, frusztrált tagjai a társadalomnak? Vajon egy született angol is így reagált volna? Vagy ő inkább csak kísérletezget?

Nem szeretem ezeket az összehasonlításokat. Nem azért, mert nem gondolom, hogy lenne még fejlődni valónk.  Hanem mert barlanglakóknak állít be minket. Azért, mert 50 futballhuligánból azt a következtetést vonja le a többségről, hogy nem elég jófej a melegekkel.

Nem vagyunk jófejek. Ez tény. De nem vagyunk azok a szomszédunkkal sem, aki nem él házasságban, mi bezzeg, nem kedveljük a gazdagokat ( és plakátokon gyúrnak is rá), nem bírjuk a mammerokat a cekkereikkel meg az özvegyi nyugdíjukkal, pofákat vágunk a kisgyerekes munkavállalókra is.

Egyszerűen kritikus egy banda. Mindenkivel, válogatás nélkül, aki nem olyan, mint ő.

Nem azt mondom, ez így jó. De nem esnék abba a hibába, hogy állandóan magunkat akarnám sz..r embernek látni a “bezzeg művelt nyugattal” ellentétben. Nem hiszem, hogy ez az összemérés minket elfogadóbbá tesz. Ezért nem vagyok Pride híve sem. Próbálnánk meg a nyuggerhordát összeterelni és kiírni rájuk “Mari néni, özvegyi nyugdíjjal nettó 380e” “Gizi néni holokauszttúlélés, özvegyi nyugdíj, amerikai nyugdíj együtt 1millió 460e” “átlagos Kati néni, ledolgozott önkoris 40év után 160e”. Megnézzük, a kordon mögött hányan fognak köpködni rájuk? Kipróbáljuk még pár nagyobb csoporttal?

Találtam egy szerelmes jelenetet, az elsők közt, 1927-ből. Férfiak közt.