Velem Te ne gyártass gyereket!

Ma a házasságok 60%-a válással végződik. Korunk gyermekei egyre többen származnak csonka családból vagy élnek mozaikcsaládban. Hol van már a holtomiglan holtodiglan, amíg a halál el nem választ? Papíron. Ami szimplán széttéphető. „Kő papír olló” felnőttek között.

Sorra jelennek meg a tanácsadók, cikkek, könyvek a témában, okos tippeket osztogatva. Túl lehet élni, biztatnak, ám a hogyan is pontosan, valahogy nem kerül megemlítésre. Sokan nem is túlélni szeretnék, hanem jól megélni a problémákat megoldva, gyermek érdekeit szem előtt tartva…

De ez még „semmi”, van az a rejtett téma, amiről MÉG nincs sem könyv, sem közösségi oldal nem létezik, okosságokat osztogatva: mi a helyzet azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik szeretnének gyereket, de a másik oldal, a pár, a társ pedig (már/még) nem? Akik szembesülnek azzal, hogy egyedül maradnak a vágyukkal?

Anya bármi áron

Megfelelő helyen feltéve a kérdést, egy óra alatt 50 nő jelentkezett, akik a saját nevükre vették gyermeküket. Gyerektartás, láthatás, egyéb huzavona nélkül vállalják utódjukat, megszerezve a jogot, hogy ők döntsenek mindenben. Ennek velejárója persze, hogy a felelősség és kötelesség is egyedül az ő vállukat nyomja. Vér szerinti apa örökre kizárva az életükből, különféle magyarázattal: bűnöző, agresszív, drogos, egyéb szenvedélybetegségben szenvedő, stb. Indok lehet az is, hogy a férfi útközben meggondolja magát és mégsem vállalja tettének következményét, felveszi a nyúlcipőt.

Igen, a nő dönt, de azért egy babához még mostanság is kettő fél kell…. Kívülálló nehezen érzi át, min mennek keresztül az ilyen anyák. Őket vigasztalják azzal a közhellyel, hogy „Az az apa, aki felneveli”. Ám ha társra találnak, akkor megkapják, nem szerelem ez pusztán a gyereknek kell a nevelő. Őket ostromolják a fattyúzással, zabizással, bele sem gondolva helyzetükbe. Megtalálják őket azzal, hogy donorként kezelik gyermekük fogantatóját… Vajon ez így megállja a helyét?

Apa mindenáron

Azok, akiknek minden vágyuk a család és szívesen szerveznék az életüket úgy, hogy gyakorlatban is apák lehessenek. Akik nekiszegezik a nőnek az első randin: vállalna-e gyereket? Ha a válasz nem, már tovább is állnak. Egy extrémebb eset az elmúlt időszakban cikkezett hirdető férfi, aki fizetne azért, hogy apa lehessen, mert úgy érzi, kifogyott a lehetőségekből.

Az objektivitás elvén maradva, nyíltan kimondom: léteznek nők is, akik nem valók anyának… Vállalnak gyermeket, de ráhatásra. Mikor már elérnek a saját be nem vallott határaikhoz, biztatják magukat, hogy „csak még egy kicsit, ez is elmúlik, csak felnőnek valamikor”. Az is lehet, hogy éppenséggel ők futamodnak meg. Megszegik a köztudatba égett hiedelmet: egy anya nem hagyhatja magára gyermekét még úgy sem, ha belátja, rosszul döntött. Nekik sem lehet egyszerű dolguk küzdeni a túloldali anyázással…

Így létező jelenség az is, hogy apánál marad a gyermek, ő válik a kizárólagos felelőssé, a „szült nő” pedig újrakezd máshol, mással és kivonja magát a nevelésből örökre. A „CSOK gyerek”, „adókedvezmény gyerek” sem kizárólag nők ötlete, hanem legalább ugyanannyira a férfiaké is.

Természetes-e az ellenállás vagy meghajlás az ilyesfajta ráhatás felé? Ilyenkor ki kezel béranyaként- bérapaként kit?

Végül jöjjön az általam szellem rokonokként megfogalmazott „láthatatlan család”. Akik tehetetlenül sodródnak a „kő papír olló” jelenségben… Gondolok itt a vér szerinti nagyszülőkre, unokatestvérekre, nagybácsikra, nagynénikre, akik nem fogják betölteni a funkciójukat. Biztos vagyok benne, hogy van köztük olyan, aki csalódott, szomorú, dühös és frusztrált, ahogy olyan is, akit nem érdekel az egész, mert egyszerűbb tudomásul sem venni a történteket.

Végül, hogy a lényeg ne maradjon ki: mi van azokkal, akik semmiről sem tehetnek? Mi van ezekkel az „életre hívott” gyerekekkel?

Nos, felnőnek ők is, így vagy úgy. Konkrétumokat csak akkor tudunk majd, mikor már át tudják adni tisztán megfogalmazva a saját gondolataikat, érzéseiket, és hogy hogyan is élték meg mindezt… Kénytelenek vagyunk addig várni (részemről remélem, hogy „Mindön mindön rendben lösz” – Stephen King Talizmán c. könyvének örök mondatát idézve).


Gyere, írj Te is. Inspirálót vagy elgondolkodtatót. Küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatotMinden gondolat, érzés számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.