„Ha egy gyermek elveszíti szüleit, őt árvának nevezzük. Ha egy házastárs elveszíti férjét vagy feleségét, özvegynek hívjuk. Ha egy szülő elveszíti gyermekét arra nincsen szavunk. Ez a hónap elismeri azt a veszteséget, amelyet sok-sok szülő élt és él át az Egyesült Államokban és szerte a világon.”

Ezekkel a szavakkal indította útjára 1988. október 15-én Ronald Reagan a kezdeményezést, ami szerint legyen egy nap az évben, amikor a szülők, akik elvesztették kisbabájukat, méltóképpen emlékezhessenek rájuk.-olvasható a koraszulott.com Facebook oldalán.

Sajnos, nem minden várandósság végződik az örömteli beteljesüléssel, mert a világra készülő kis élet azelőtt eltávozik, mielőtt szülei karjukba zárhatták volna. Elképesztő fájdalom ez és meglepően sok nőnek kell átélnie ezt a borzalmas veszteséget. Ám ezen szomorú tény ellenére nagyon kevés felületet találhatnak ezen krízisen átmenő nők ahhoz, hogy beszélhessenek erről vagy épp felszabadító jogosultságot kapjanak ahhoz, hogy ezt átélni igenis gyötrő kín, függetlenül attól, hogy hány hetes babát veszítettek el! Tabuként kezeljük a gyászt, elfojtásra kényszerülhet a fájdalom, mert nem lehet megroggyanni, az élet megy tovább, majd a következő sikerül, ráadásul jöjjön is minél hamarabb, hadd töltse be az űrt! Ezt ki ki döntse el magának, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy meghatározó félelem nélkül, hittel és testébe vetett bizalommal ágyazzon meg egy következő babának. Az biztos, hogy egy megfogant életnek arra van szüksége, hogy az ő létezése egyedi legyen, ne veszteség pótléka, önmagáért szeressék. A tapasztalat azt mutatja, hogy gyászmunka nélkül elég nehéz átélni egy következő várandósságot.

El kéne jutni oda, hogy egy veszteséget átélő nőnek joga van gyászolni! Ha hat hetesen, ha hat hónaposan vesztette is el a babáját, megtört egy boldog várakozás, egy szépen ívelő folyamat, s álmodozás, vágyakozás, tervezés, elképzelés szakadt ketté és ez nem múlik el nyomtalanul! Egy gyászszertartás sokat segíthet ezen a fájdalmas folyamaton s az, ha támogató környezetben élhetjük át a gyász minden szakaszát. Tehát sokat segít, ha a környezet is elfogadja és engedi, bármi is kívánkozik ki a nőből: sírás, düh, és sorolhatnám. Nem normális vetélés után azt kérni- kimondva vagy kimondatlanul- hogy minden megy tovább a maga medrében, mert nem fog és ez az irreális elvárás feleslegesen rak még nagyobb terhet az amúgy is érzelmileg kiszolgáltatott nőre!

Néha, ha műtéti úton történt a várandósság befejezése, látszólagos könnyítést jelenthet, ám, akik otthoni környezetben élték át az elvesztés élményét azt jelezték vissza, mélyebb volt az egész történés érzelmileg, s ez megkönnyítette a gyászmunkát is.

Három veszteséget éltem át, s teret engedhettem a gyásznak. Anno versikéket is írtam, ami könnyített a szívemen, ez volt a legelső:

„Ohh, a csodás várakozás,

Te várod őt, és ő tudja, hogy várják.

S a tökéletes pillanatban ő jön,

A szívekbe beköltözik az öröm.

Érzed a beteljesedést, a csodát,

Talán eszedbe sem jut, hogy elvesztheted szíved vágyát.

Figyeled testedet, örülsz minden jelnek,

Miért vetne ennek bárki véget?

Bízol a testedben,

S próbálsz bízni a tesztekben.

Türelmetlen vagy, ez nem is csoda,

Legfőbb vágyad megtudni:

Tényleg befészkelt valaki oda?

De jaj, alig élted át az örömöt,

A baba mégsem marad, másképp döntött.

Szíved, egész lényed marcangolja a fájdalom,

Gyötör a kérdés: Mi volt a baj, angyalom?

Bárki hibázott volna?

Nem figyeltél eléggé oda?

A magyarázatok sokrétűek, összetettek,

Sokszor nem logikusak, s nem összeszedettek.

Könnyen lehet, neki csak ez volt a feladata,

A megfoganás tapasztalata.

Van erőd kiszűrni, Neked mi a történet tanulsága?

Mire világít rá, neked mit tanít?

Úgy érzed, az Ég neked hátat fordít?

Merülj el a fájdalomban, éld át veszteséged,

S ne szégyellj kérni segítséget!

Bármilyen pici vagy nagy volt a babád,

Átformálta személyiséged magvát.

Ha csak pár napig, hétig lüktethettél is vele,

Teljesen másként ugrottál fejest az életbe.

Fáj, gyötör, kínoz, marcangol,

Lényed mélyén bűntudat is barangol.

Szeretnéd hinni, rád is vár még lélek,

Kivel beteljesülhet az anya-magzat élet.

Érzéseidet ne nyomd el,

A reményt magadból ne dobd el!

Veszteséged fájó,

De biztos nem volt hiábavaló.

Sok minden van, miről mi nem is tudunk,

S lehet, hogy megérteni csak a halál után fogunk.

Ne zárkózz be, de gyászold meg magzatod,

Hogy legközelebb tisztán és súlytalan várd porontyod!”

Dobiné Papp Nóra írása

---

Írj, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít, a Tied is!

                                                         Arlette