A nemlét határán.

Én két világ közt rekedtem, de ez a tér csodálatos. Van ebben valami megragadó és mélyen szerethető. Épp a kilátástalansága az abszurditása miatt. Ahol semmit
nem lehet ott valójában mindent lehet.

A senki földje olyan szabadság fok amiről az emberek még álmodni sem mernek. Az ilyen ember vágyik valahogy a kötödésre amit nem nagyon élhet már át. Azaz –és ez a titok- igazán nem is vágyik már rá.

Én legalább is nem.

V. ezzel a találó Exupery idézettel köszönt el tőlem:

“Az utcák sok járókelője mind tisztelte benne a szabad embert, megosztotta vele testvérien a napfényt,  de senki nem adta a jelét annak, hogy szüksége volna rá. Szabad volt, de végtelenül szabad. Annyira,  hogy már szinte nem is érezte, hogy a Földhöz tartozik. Hiányzott neki az emberi kapcsolatoknak az  a súlya, istenhozzádok, szemrehányások és örömök, mindaz, amit az ember minden egyes mozdulatával ápol és széttép. Hiányzott az, az ezernyi szál, amely a többi emberhez köti az embert, és súlyt ad neki.”

Ezzel szemben a ‘paradicsom’ keresői a sivatagi első századi remeték pont ezt a kegyelmi állapotot keresték mindenütt. Amikor majdnem megtalálták megértették az a pont életünkben egy valódi lehetőség. Valódi földi és nagyon is kézzel fogható állapot. Épp a kegyelmi állapot az. Az emberi ragaszkodás és akarás viszont ennek ellenpárja. Az amitől az élő lélek gyakorlatilag a saját ‘súlya’ által pottyan ki ebből az állapotból. Ezeket mind könyvben olvastam nem magam találtam ki. Ezt a könyvet adtam V-nek
amire a feljebbi idézetet írta.

Nos, az író lepottyant különös módon pont a sivatagban és ott valószínűleg mélyen átélte azt az élmény párt, ami a földi létet elválasztja a nem földi léttől.

Nők Apja írása

Vendég Írók

Itt azoknak a nőknek az írásait olvashatjátok, akik rövidebb ideig, esetleg egy-egy írás erejéig csatlakoztak hozzánk.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.