a szelet megfordítani, úgy sem tudom….

Nincs olyan, hogy valami ne érintsen meg és ne legyen hatással a folytatásra. Velem ez történt a szavazások alatt, után is. Meghallgattam és elolvastam Kovács Gergő szavait és fillérre azt érzem, amit ő. 

Az elmúlt két évben próbáltam az íróimból – és persze saját magamból is – kis közösséget kovácsolni. Be kell látnom, kudarccal végződött. Nem váltunk azzá. Nem lettünk megértőbbek, se elfogadóbbak egymás gondolataival, holott ez egy igazán zárt kis társaság. Mind az olvasók, mind a szerzők részéről.

Sok gondolatomat osztottam meg Veletek, abban a reményben is, hogy termékeny talajra hullik. 

Csalódtam a választás eredményeiben. Nem abban, ki lett a győztes, hanem az arányaiban. Abban, mennyi ember számára fontosabb a biztonság, az idomulás, az “észrevétel nélküli szolgálat és alázat”, mint az önálló véleményalkotás. Hogy mennyien rettegik kis életük nehezen megteremtett egzisztenciáját. 

A következő évekre a környezetemben élők felhatalmazást adtak a politikai elitnek arra, hogy ne váljunk start-upok hazájává, ne váljunk abban az értelemben európai szabad gondolkodókká. Tökéletesen megértem az ellenzéki lapok felszámolását. ” Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló)

Eldöntötték a környezetemben élők, hogy a magunk fajta “kovács gergők”  (nemecsek nyomán) perifériára szoruljanak,. Jó esetben szabadúszóként kevésbé érintve a nagy rendszerek sogor-koma-uram-bátyám szolgálói elvárásaitól nem fenyegeti őket az összeomlás. Rosszabb esetben de, fenyegeti. 

Megértem és elfogadom, ami történt. Továbbra sem fogok csomagolni. De nem tudom nem újragondolni, mi értelme egy olyan blogot vezetnem, ami még az olvasóit sem győzi meg arról, talán van, lehet értelmes élet az általuk ismerten kívül is???

Enyhén autista vagyok. Nem támadok vissza egyetlen neurora sem, vajon a normális az tényleg ő-e, akit rohadtul nem zavar a tömeg és a zaj, akit nem bánt a felületes, semmitmondó, álszent csevegés teljesen másról, mit amit gondol. Elfogadtam a saját létezésemet és a többiekét is. Tudomásul vettem a többség talán sosem szeretett volna kikerülni az egypártrendszerből, számukra a gondolkodás felesleges nyűg és teher. Mondják meg, mit kell tenniük és cserébe legyen jó. ( Nem is értem a kétfarkúak örök élet, ingyen sör kombója miért nem volt elég meggyőző…)

Újra jöhetnek az AEV-k (állami építőipari vállalat), építhetünk és tervezhetünk utakat a semmibe ( esetleg stadionokat), mezőgazdaság címen vethetünk bármit, amire jár a támogatás oszt maximum megeszik a disznók. Nagyot nem hibázhatunk, ha leaszfaltozzuk a fél országot mindenkinek jut munka, nagy bajunk meg nem lehet tőle ( mégse kell hozzá hegyeket robbantani, amiből szökőár vagy más katasztrófa lehetne). 

De ehhez, amit itt a többség az elkövetkezőkre tervezett nem kellenek szabad gondolkodók, sőt egyáltalán gondolkodók. Én pedig, aki születésemtől fogva rendelkezem ezzel a defektussal kevésbé tudok illeszkedni az elvárásokhoz. Nem vagyok jó pártkatona: se rettegni nem rettegek eléggé, se a körülményeim nem elég sanyarúak hozzá. Ja, és az életemet sem tartom ahhoz túl értékesnek, hogy féljek elveszíteni…

Ez itt, most Arlett búcsúja és egyben köszöntője is. 

Azoknak, akik ezt választották, ami következik nem szeretnék üdítő vagy bosszantó perceket okozni az elkövetkezőkben. Kérlek, értsetek meg engem: olyasmire adtatok felhatalmazást, ami az én életemet megnyomorítja! Nem tudok Nektek jó szívvel írni arról, én mit gondolok a világról.

Ezért azt kérem, állítsa le az oldal követését, kedvelését az, aki számára a dolgok alakulása kedvező. Nem ítéltem el, nem birkáztam le, de nem szeretnék a nemzeti park lenni számára, ahová kihalóban lévő, beilleszkedni képtelen és ezért kihalásra ítélt utolsó példányainak zárják be…

Azokat pedig továbbra is örömmel látom, akikért van értelme megszólalnom..

Arlette