Félnél, mi? Én is be lennék tojva. Ott az a szép kis íróasztalom, a nagy nehezen kiküzdött pozícióm, már nem nézik úton-útfélen, hogy végzem a munkám. Igazából, ha nem végzem ,sem veszi észre a kutya se. s akkor most azt mondod, hogy ez demoralizál? Hogy engedjem el, sőt, adjam át a titulusom/ pozícióm / fizetésem valaki másnak?

Igen, ezt mondom. Ha eddig műkörmös voltál most mi lenne, ha könyveket vennél a kezedbe, tanfolyamot végeznél és beülnél egy irodába? Sőt, az igazi kihívás fordítva: ha eddig a számítógép mellett melegedtél ideje lenne elmenned tanárnak. Ha maradunk a szellemi munka mellett. Vagy síoktatónak, ha még durvábban váltanál.

Miért gondolom? Mert borzasztóan egysíkúvá és féloldalasan terheltté teszi az életet, ha csak az egyiket vagy másikat tapasztalod meg benne. Ez nem egyenlő azzal, mint az y generációs kölyköket kérdezgető HR-es megoldása, amikor azon töri magát, a fél év után pozíciójában unatkozó fiatalt ugyan hová tegye át a cégen belül. ez hosszú- hosszú évek, évtizedek azonos munkája után merül fel. Amikor azt érzed, szíved szerint elmennél kézműves lekvárt gyártani a jó kis multis munkahelyedről. Jól érzed. Iszonyatosan egydimenzióssá válik az életed, ha néha nem mered elengedni a bebetonozott életed megszokott sikereit. Tudom, ezzel kiteszed magad újra a kudarc esélyének, a megmérettetésnek, a nulláról indulásnak.

Mégis, tud abban valami perverz mód mámorító lenni, amikor magad veted magad az oroszlánok elé. Rohadt nehéz. Kiszállni a kényelmes kis fix életkörülményeidből, saját elhatározásból.

A határokon túl dolgozók jó részének- kényszerből ugyan- de megadatik ez a változás. Diplomásként autópályamatricát árulni minden, csak nem felemelő. Mégis, olyan dinamika tartományt hoz be az életükbe, amit saját magukat kímélendő a többiek kihagynak. Olyan picit, mint egy 100 napos diéta kombinálva a maraton lefutásával. Igénybe vesz, azt hiszed néha, hogy beledöglesz, de milyen eszméletlen jó érzés után visszarogynod a fotelba, a “megcsináltam” érzéssel.

Ne gondolj hobbira! Az csak párhuzamos valóság, nem csere. Ülj be újra az iskolapadba, ha nem tetted mostanában, olvasd többet a közgazdasági könyveket, ha regények felett szerettél álmodozni ( hát még, ha glamour magazinok felett ), ha pedig az agyadat használtad a napjaid nagy részében most válts, élj meg a fizikai erődből vagy …. csak legyél recepciós 0-24-ben.