A szó jelentése: „egyszerű, letisztult, A kevesebb több híve”. Jó ideje foglalkoztat ez a téma, hogy mennyi is az elég, hol van a határ a nagylelkűség és az esztelenség között, illetve miért is kellene nekünk a sorba beállnunk és fogyasztani, fogyasztani, fogyasztani…

Elkezdtem olvasni az ehhez kapcsolódó cikkeket, írásokat, illetve az is közrejátszott (részemről, de talán másoknál is ez a helyzet), hogy a „követel” oldal a házi könyvelésben nőttön nő, míg a „tartozik” sehogy sem tud ezzel lépést tartani! Így aztán, nap, mint nap döntenem kell: tárgy vagy élmény? Ez a kérdés gyakorlatilag össze is foglalja az egész jelenséget.

Keresgélésem során botlottam bele Rachel Jonat blogjába, aki 2010. szeptemberében döntött úgy férjével közösen, hogy minimalista szülők lesznek. Ahogy ő fogalmaz, „zsúfoltságmentes életet” akartak, ami fizikai és mentális szinten is megvalósítható – bár az út ide cseppet sem egyszerű! Hangsúlyozza írásaiban és tippjeiben, hogy nem létezik egyetemes út a szabad, ballaszt nélküli külső és belső terünkhöz, ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia, de a végeredmény messze megéri!

Lássuk, miket sikerült becsempészni a mindennapjainkba a minimalizmusból:

Először is, véget vetettem a heti NAGY-bevásárlásoknak! Nem elég, hogy ilyenkor az ember azt gondolja/reméli, hogy most letudja a dolgot egy időre, mondjuk a következőig, de komoly időpocsékolásnak számító előkészületet is igényel a dolog! Egyszer menvén (vagyis, a szándék ez ugyebár) hosszú listával, nagy kosarat tolva, akciós újságot és tömött pénztárcát szorongva korzózunk a sorok között, lessük a lejárati időket is és nagy tételben pakolunk… Csak hogy valamit bizonyosan elfelejtsünk, illetve ha nem töltötték utána elég gyorsan a polcokat, ne kapjuk meg, és hogy olyan dolgokat pakoljunk be, amik az elképzelésünk helyett már aznap este, legkésőbb másnap elfogyjon! Ennek mi értelme? Helyette két három naponta sokkal nyugodtabban, pár tételes listával folyamatosan figyelve az akciókat egy kis kosarat elég magunk után húzni. Tudjuk, hogy pár nap múlva jövünk, nem esünk kétségbe, ha valami elfogy, illetve összességében jóval kevesebbet hagyunk ott egy ideje!

Másodszor, befejeztem a ruhagyűjteményem gazdagítását. Igaz, hogy filléres dolgokból állt egy ideje, viszont előkerülnek régebbi darabok, amikkel kapcsolatban bezsebelhetem a két évvel ezelőtti bókokat ismét, bár nem csináltam semmit, csupán „körbeértem”!

Természetesen ehhez az is kellett, kell, hogy elkerüljem a jojó effektust, és tartsam a súlyom az általam eldöntött, kényelmesnek érzett sávban! Ez sokkal könnyebb számomra, mint a hónapokig tartó tespedés és nassolás után a spártainak érzett állandóan korgó gyomor és az ilyenkor szokásos idegbetegség… Gyermekem viszont úgy nő, mintha éjjel nyújtanám, szóval összepakolva a már nem aktuális ruhácskákat, mennyiségben jóval kevesebb, ám zsír új hacukában jár, míg a zsákok kis gazdájukra leltek a rokonságban. Így egyszerre sikerült jó minőségű holmikat is kapni, hisz a gyerekeknek is van kedvencük, ami kinövésig bizony le nem vakarható és eléggé szét nem mosható, ráadásul hely is több lett az otthonunkban, a fogadó fél pedig eldönti, mire van szüksége és mire nem…

Harmadszor, sikerült leszokni a heti pár alkalmas ún. „Meglepetés”-ről, amit úgy megszokott a fiam, hogy azt hittem, enélkül már létezni sem fog. Sem a mindennapos Kinder tojás, Balaton szelet, pékségből kikönyörgött forró csokik nem telítik a pocakját, sem a több filléres kisautó, puska, szappanbuborékfújó gyűjteménye nem gazdagodik immár! Ömlik ki a szobájából így is… Észrevétlenül sikerült áttérni az „Élmény-Meglepetésekre”! Ez konkrétan olyan tevékenységeket jelent, amit a MÁR MEGLÉVŐ tárgyakkal, játékokkal, eszközökkel szerzünk.

Van autóm – így eljutni a szomszéd kisváros étterem megnyitó koncertjére nem volt nehéz, valamint az onnan beszerzett étel lett az ebédünk!

Van telefonom – így az esténkénti vetkőzés időre megy, 22mp a csúcs egyedül, 14mp ha együtt! (Zárójelben jegyzem meg, hogy áttérőben vagyunk a másokkal szemben helyett magunkkal szembeni versenyzésre.)

Ámulva bámulom a konditermi bérletek árát, továbbra is tartom magam az általam megválasztott zenére történő kocogáshoz, saját testes és kis súlyzós edzéshez, amihez szintén rendelkezem az összes eszközzel. Kutyusunk sétáltatása is egyre gyakoribb, póráz utak lábak adottak, s mindannyian sokkal jobb kedvűen szoktunk hazatérni a közös kalandozás után.

Végül, nekiláttam sütni főzni! Erre jó évtizede nem nagyon volt példa, most viszont kiderült, ezt sem lehet elfelejteni. A recepteket általában a neten találom, apránként beszerzem a hozzávalókat, és mikor hirtelen megjön a kedvem, elvonulok alkotni! Született így Epres-krémsajtos-cobbler, Epre-kókuszos-golyó, Epres-gyümölcstorta, feltuningolt extra-csokis-Brownie valamint Házi-banán-fagylalt is! A jó hír az, hogy szinte cukormentes, diétás, egészségesebb ételekhez juttatva a családom, megindult a közös fogyás, de a hasa sem korog senkinek esténként… Nem zavar, ha gyermekem fél kilenckor elkezd rágcsálni egy zacskó szárított almát, vagy ha apukám még csak messziről méregeti az általa tiltólistásnak ítélt ételeket. Gyerkőc annyit ehet, amennyi belefér, apu pedig mást nem találva a hűtőben, előbb utóbb úgyis éhes lesz.

Azért ne értsetek félre, nem gonoszkodásból teszem mindezt, viszont épp itt az ideje figyelni és alakítani azon, mit eszünk, én a minőség híve vagyok, a mennyiség ugyanis ebben az esetben nem számít!

Számtalan további lehetőség van még ezt a Minimalista szemléletet követve! Vannak terveim a lakásberendezéssel, a kertépítéssel, a nyaralással, sőt, még a munkával kapcsolatban is.

Hogy megidealizálja ez a szemlélet a „szegénységet” (deprivációt), a társadalmi különbségeket vagy éppen az átlagosságot? És ha igen, akkor nem jobb így felfogni és saját választásnak megélni? Ha nem, akkor el tudd képzelni, hogy a pénzed eszközök helyett, a mindig nagyobbat birtoklás kínzó érzésének kielégítése helyett másképp használd?

Részemről bizonyos, hogy fókuszban maradnak a „kevesebb-több”, a „tárgyak helyett élmények” és az „egyszerű az nagyszerű” irányvonalak…