Mit vártok tőlem, tőlünk és mit várunk, gondolunk mi magunkról? Arról, hogy Arlette miért is létezik. Mert nem bírunk kussolni, amikor személyes konfliktusok érnek? Esetleg tényleg hiszünk abban, hogy a kritikai ( nem a beszólós) gondolkodás fejleszthető? Valóban terápia az, ami miatt itt írások jelennek meg?

Nem tudom a választ. Arra sem tudom, sőt, sejtésem sincs, milyen mazochizmus vezet ahhoz, hogy nem feltétlenül szívderítő, sok esetben nem is információ tartalmú vélemény írásainkat elolvassátok. Egyszer azon poénkodtam, mi mindent tudok Rólatok, akik rendszeresen olvassátok az itt megjelent írásokat. De, ha őszinte vagyok, akkor valójában gőzöm sincs! Így nem tudom a tartalmat sem a szerint válogatni, hogy statisztikákkal tűzdelt szakmai írásokat, önfejlesztésre buzdító cikkeket vagy inkább iróniával átitatott történeteket, gondolatokat akartok-e látni. Azt se tudom persze, ha birtokában lennék, akkor élnék-e a tudással. Ez még mindig nem egy “megélhetési magazin”, amiben százalékos arányban kell lenni az olvasottság növelésére pletykának, receptnek és ezo/pszicho/asztro bla-blának… Itt az jelenik meg, amit a szerzőtársak és én épp, abban a pillanatban gondolunk, átélünk, fontosnak tartunk.

Viszont szeretném tudni mégis, mi az, amit szívesen olvastok. Hangvételében vagy tartalmában. Hiszek az önreflexió szükségességében. Még akkor is, ha a senki földjén a falnak beszélek. A magazin gondolatakor azt éreztem fontosnak, a szókimondó, tabudöntő tartalmak azok, amik hiányoznak a közgondolkodásból. Egy év távlatából sokkal megengedőbb vagyok.

Még mindig azoknak az olvasóknak szeretnék tartalmat szolgáltatni, akik fontosnak érzik, hogy az életük történéseit néha kívülállóként, akár kritikusan is kezeljék. Akikben van vágy arra, hogy a téves döntéseiket, az elcseszett élethelyzeteiket megértsék, s a jövőben tudjanak rajta változtatni.

Akik nem hisznek -bármennyire kellemes is- az egymondatos életbölcsességekben. Akik tudják, minden fejlődés rohadt melós, iszonyat sok pofonnal, minden változtatás energiaigényes, de minden eredmény, amit így lehet elérni mámorító!

Visszaolvastam több írásunkat. Sok a borús hangulatú, valóban. Ezen mindenképp szeretnék változtatni. Még mindig, sőt, egyre inkább hiszem, szükség van, lenne arra, hogy megtanuljunk felelős döntéseket hozni. Állampolgárként, partnerként, kollégaként. Szükség van arra, hogy tudjunk érvelni, vitát kezdeni és … befejezni is. Ami nem feltétlenül az igazunk bizonyításával ér véget!

Akkor, hajrá az új tanév,  egy igazán demokratikus tanév: még szólhattok, mi legyen a tananyagban. Várunk Titeket szeretettel!