Régebben láttam egy filmet, amiben a főhős bekeveredett valamilyen gyűlésre, ahol az volt a jelmondat: mindenre mondj igent! Emberünk elkezdte gyakorolni az „igenmondást”, míg hosszú kalamajkák során eljutott a boldogságig.
Ez jutott eszembe, mikor azon gondolkoztam, miért mondunk olyan nehezen NEM-et?
Kínos helyzeteket hoz az életünkbe ez az aprócska, rettegett szó. Nem merünk kérdezni, nem merünk lemondani találkozókat, végighallgatjuk az érdektelen telefonos üzleti ajánlatokat, benne maradunk méltatlan helyzetekben, kapcsolatokban. Talán, mert valami rossz emlékből tudjuk, az elutasítás nem kellemes. Ezért kerüljük, kislisszolunk előle, ügyesen cselezzük, annak ellenére, hogy szinte mindig rossz érzés marad utána.
Egyik barátnőm arról panaszkodott, milyen nagyon sokáig rágódik, ha nem kap választ egy megkeresésre, pedig a virtuális világ megkönnyíti a korrekt válaszadást, hiszen nem kell senki szemébe mondanunk. Megbeszéltük, hogy ez nem neki és nem róla szól, ez a másik embert minősíti. Azért tudom, hogy maradt egy kis keserű szájíze.
Tudatosan figyelek, hogy legyen bátorságom kimondani. Eleinte becsomagoltam, kerülgettem, a végén mégiscsak beláttam az egyszerűség célravezetőbb. És megnyugtatóbb. Lassan megváltozott a viszonyunk. Ma már elébe megyek és elfogadom, nem veszem magamra és nem szenvedek benne.
Igent mondtam a nemre.
Báder Judit írása
Nálunk nem kell újságírónak lenned, ha vannak érzéseid, amiket megosztanál másokkal. Írj, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
