Nemrégiben randiztam egy pasival. Na nem a szó hagyományos értelmében, de a tapasztalataim számottevően érdekesek:

Néhány éve regisztráltam a programpartner pont hu-n, – ami egy szabadidős és kulturális partnerkereső – mert lakóhelyemről gyakran utazom Budapestre, ahol számtalan program van, viszont egyedül azért nem olyan élvezetesek az élmények. Az oldal nem túl látogatott, mindössze 1600 a felhasználók száma, így hirdetésemre pár megkeresésen kívül nem igen reagáltak. Én viszont rögtön írtam egy lánynak, aki bulizáshoz keresett partner, így azóta is együtt rójuk az éjszakákat.

Meglepetésemre nekem is írt pár hete egy gentleman, legalább is valami ilyesmi volt a felhasználóneve, 55 éves és abban a kisvárosban lakik, ahol én. Levelezésünk elején természetesen megkérdezte, milyen élményekre vágyom, mire én kulturális és szabadidős élményigénnyel reagáltam. A regisztrációmból meg kiderült, hogy magam férjes, többgyermekes anya vagyok. Gentleman néhány levél erejéig hitetlenkedett, hogy valóban elenged-e a férjem és megírta, hogy ő teljesen független, mivel egy éve meghalt a felesége. Ekkor már kezdett gyanús lenni, hogy a valóságban még sem „csak” program partnert keres, de a jó szívem …. meg a költői kíváncsiságom…

Felajánlottam neki egy személyes találkozót, hogy közvetlenül tudjuk megbeszélni igényeinket. A sok – munkahelyi, családi, baráti – kötelezettségeim miatt azonban már csak az ebédidőmet tudtam rááldozni. Meg is beszéltük, hogy a munkahelyemhez közeli étteremben találkozunk.

Első randis tinédzserként azért izgatottan vártam a találkozást. Gentleman a megbeszélt dossziéval – mint ismertetőjel – várt már a bejáratnál, így zökkenőmentesen, együtt léptünk az étterembe és foglaltunk helyet. Én gyorsan megrendeltem a szokásos napi menüt kemény 840 Ft-ért és egy őszibarack levet. Gentleman közölte, hogy ő főzött otthon, ezért nem ebédel velem, csak italt rendelt.

Első benyomásaim alapján egy jól szituált, ízlésesen felöltözött, értelmiségi, nyelveket beszélő, 55 évesnek kinéző férfinek találtam, még ha nem is lobbantotta a szívemet lángra. Az elején természetesen az én helyzetemre volt leginkább kíváncsi és miután biztosítottam róla, hogy boldog házasságban élek, inkább magáról beszélt. Elmesélte, hogy milyen nehéz ebben a korban párt találni, hogy milyenek a nők – van, hogy el sem mennek a megbeszélt randira – pedig ő csak egy egyszerű, kedves hölgyet keres.

De megint csak a jó szívem, felajánlottam neki az egyik – független – barátnőmet. Mutattam is neki a facebook képét, de nem láttam elragadtatást az arcán. Sőt, meg is kérdezte, hogy mennyire csinos. Hát erre mit válaszoljon egy barátnő: közöltem, hogy nem tagadhat le 10 évet, mint én, de ő is kedves és tényleg független. Hát nem sikerült meggyőznöm és – velem ellentétben – még egy esélyt sem adott gentleman.

Találkánk végéhez közeledve GENTLEman-hoz méltóan közölte, hogy az italomat természetesen kifizeti. Én meg egy kedves, csinosnak mondott, nem független, de ÖNÁLLÓ NŐ-ként kifizettem a menüm árát és távoztunk.

A sztorit elmeséltem budapesti barátnőmnek, aki meg a következő élményt osztotta meg velem: Meghívta randizni – természetesen egy online térben megismert – pasi egy elegáns étterembe. Kellemesen telt az est, jókat beszélgettek, ettek-ittak, a számlát természetesen a meghívó fél fizette. Az est lezárásaként gentleman 2. hazakísérte barátnőmet és az ajtóban egyértelmű célzást tett a szexuális kapcsolatra. A visszautasítást követően elváltak útjaik, azonban az online térben gentleman 2. minden élősködőnek elmondta barátnőmet, amiért nem fizette ki legalább a saját fogyasztását.

Mi van….?????????? Az értem, hogy egyenjogúság van, de a meghívás, az meghívás; az első találkozás, az első találkozás … még mindig, a 21. század közepén is …és szánalmas, aki az egyenjogúságra hivatkozva smucig.