Ezekkel az állást kínáló sorokkal indult a vitánk. “Bizalmi pozícióba keresünk rugalmas de kiszámító munkaidőben munkáját és pozícióját komolyan vevő hölgyet,marketing és kereskedelmi és asszisztens munkakörbe.” Jelezni akartam a hirdetőnek, “Számító vagyok, jöhetek?” vagy “Olvasom a Kiszámolót, ez előny?” Finoman – vagy tán nem is annyira finoman jeleztem volna, visszatetsző egy álláshirdetés, aminek a 3 sorában ejt a hirdető ilyen kapitális hibát.

Vitapartnerem azt mondta, helytelen nyilvánosan alázni valakit, megköpködni. Miért nem jelezem simán a tévedését?

Visszavontam a kritikát és aludtam rá egyet. De reggel, ébredés után sem tudom a helyes választ. Továbbra is azt érzem, a kéz kezet mos, a sógor-koma-hinyehunya viszonyok, amiben mindenki olyan munkát ad ki a kezéből, amilyet jólesik elfogadhatatlan. Ennek az embernek, ebben a vezető pozícióban kell annyira igényesnek lenni a munkájára, hogy ilyen elütést ne engedhessen meg magának. Vagy élnem kell a feltételezéssel, slendriánsága nem kizárólag a hirdetés megfogalmazására terjed ki. A hirdetés többi, furcsa részére most nem is térnék ki, a “bizalmi pozíció” kifejezés visszásságára, főleg a cickón feliratozott lány képével. Nem gondolkodtam tovább a hirdetést szexizmus oldaláról. Csak és kizárólag a vélemény, véleményezhetőség érdekelt.

Mi etikus? Mi elfogadható és mi elvárható? Az, hogy valaki nyilvánossá és kommentelhetővé tesz egy írást az feljogosít-e a hozzászólásra, amennyiben annak tartalma bántó, sértő vagy kritikus lehet a poszt író számára?

Arlette oldaláról is felmerült többször, a kitiltott felhasználok miatt. Hol kezdődik a “trollság”, meddig tart a véleményszabadság és honnan kezdődik pusztán a kötözködés, a negatív energia kiáramoltatása.

A magazinnal a kritikai gondolkodást képviselem, de ez nem azt jelenti, nincsenek bennem kérdések, kételyek időnként annak hasznossága, szükségessége miatt. “Nekem az a véleményem” Mikor és kinek kell, lehet tudnia a véleményemet? Annak, aki kérdezi? Annak, akivel a viszonyunk alkalmassá tesz a feldolgozására? Annak, akinek – ha kellemetlen is- de a felnyitott szem segíti az elmozdulást, személyiség fejlődést?

Ha visszafordítom magamra, én hogy élem át? Nyilván sz@rul. Sosem jó érzés azzal szembesülni, valamit elrontottam, valakit megbántottam vagy rosszul mértem fel egy helyzetet. De a válaszom arra, szeretném-e a boldog tudatlanságot, ezerszer újra és újra: NEM.