“Én ugyan fel nem állok! Mégis, mit tett le az asztalra?“- kérdezi az önérzetes egyetemi diák.

A sztori a következő: az egyetemi oktató azt sérelmezte, hogy korábban a felállással köszöntés kikerült a szokások közül. Mert, ki ő, hogy előtte hajbókolni kelljen. Az online tanárvéleményezőn az egyik diák megjegyzése szerint “ mekkora autóval jár már, oszt még van képe nyomortelepekre kijárni”.

Ez igen! Tökös hozzászólás. Valóban, miért járna egy huszonéve egyetemen oktatónak az, hogy fenn tudjon tartani egy olyan autót, amit ma az ék egyszerűségű gázszerelő vállalkozó vagy más “lopkovic” is megengedhet magának? Továbbá miért járna neki a tisztelet, amit az óráján azzal tanúsítanak felé a diákok, hogy a két és fél órát, amit az oktató kibír étlen szomjan, azt a tanulók is túlélik kis falatokban csokizabálás és apró kortyokban ásványvízfogyasztás nélkül?

Az önérzetes, mai diák válasza miért járna tisztelet a tanárnak a pozíciója miatt? Valóban, miért érdemelne valaki pusztán azért egy fél perces felállással köszöntést, mert évtizedeken keresztül diákok ezreinek próbálta tudását átadni? Miért járna tisztelet, hisz tudjuk az egyetemi fizetések mindezt remekül helyettesítik…

Szerencsére ma már sokan vagyunk önérzetesek. Tökéletesen tisztában vagyunk a jogainkkal. Így a tandíjaink  mellett az elvárásaink az oktatókkal szemben joggal lehetnek magasak. Egészen érthető, hogy azt kívánjuk, a tanárok lelkesen válaszoljanak minden csi-csup kérésünkre és szívükön viseljék a tanulmányainkat. Tegyék mindezt akkor is, ha egyéb dolgaink miatt sorban szivárgunk el az óráikról vagy meg sem jelenünk, ha “mindegy, csak menjek át” felkiáltással hozzuk a minimumot és akkor is, amikor nyugodtan fogyasztjuk el szendvicseinket az óráikon.

Ami a legfontosabb: mindenképpen csak az egyik oldal szempontját – a sajátunkat – mérlegeljük, mert csak ezzel tudjuk meghozni a legmegfelelőbb döntést. Sőt, a leghelyesebb, ha el is kerüljük az összes olyan helyzetet, ahol véletlenül a másik oldal helyzetét is át kellene gondolnunk. Úgyis csak összezavarna, ne tegyük!

Ha pedig ez a rendszer már működik az életünk egyik területén, akkor érdemes továbbvinni más részeire is. Legyen az párkapcsolat, politika vagy csak egy komment a hírfolyamban.

( Személyes része: a 16 fős egyetemi képzésünkön kérdésemre, köszöntenénk-e felállással az oktatót 3 NEM válasz jött 1 MEGPRÓBÁLHATNÁNK és 15 néma csend. Pedig csak annyit kértem / kérdeztem, a gesztust megtennénk-e felé, hátha változik a közhangulat. Mert nem biztos, hogy szerencsés, ha a tanár gyűlöli a hallgatókat, de belőlük él, a hallgatók pedig nem kapnak támogatást a tanulmányaikhoz. Vagyis marad a mindkét oldal részéről a gyűlölködés. Honnan ismerős nekem vajon ez a helyzet…? )