Színlelni boldog apát

“- Anya, apa mikor jön értem?” “- Apának nagyon sok a dolga, nem ér rá elvinni Téged”. “

-Anya, miért nem jártam még sose Apunál?” “-Apa itt lakik a közelben, de nincs időnk átmenni hozzá megnézni a lakását.”

Szívszorító mondatokkal hazudunk az apákról. Válás után, különélés után. Melyik a jobb választás? Amikor meg akarjuk kímélni a gyereket attól, hogy nem érdekli az apját vagy amikor az “apád szar alak”, mondjuk neki, s rögtön toljuk is mellé a miérteket? Jobban jár az a gyerek, akinek kozmetikázzák a valóságot a szülei? Vagy, ami még nehezebb, ha a gyerek csak alibi volt a coming out helyett?

Tinédzser fiú édesanyja, aki apára soha egy rossz szót nem szólt járta meg a serdülővel, aki egy szép napon összecsomagolt és átcuccolt a távoli, jófej apához. Akire soha sem mondták, hogy egy megbízhatatlan, mindenre alkalmatlan f@szfej. A verzió élt, apának sok a dolga. Amikor pedig az együtt élő anya lett nem elég jó arc, akkor az apa kapva-kapott a lehetőségen, hogy a vizet a maga malmára hajtsa.

Az ő történetük szerencsésen folytatódott, a gyerek az együttéléssel rájött, az apja “nem mond arany, ami fénylik” Vissza anyához, immáron leválva egymásról, kevésbé irreális elvárásokkal a jófej szülőt illetően.

De ezt így lehet, így kell csinálni? Mentegessük a kiugrott apákat? Majd, ha feljön, elég lesz rájönnie magától, mi volt az igazság? Vagy a gyűlölet táplálása lenne a célravezető az “apád egy szemét alak” meg “az a rohadt k@rva, akivel  összeköltözött”?

Szomorú látni ezeket a gyerekeket. Talán nincs jó válasz, jó döntés. Csak döntés.

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.