“ÚGY SZÉP AZ ÉLET, HA ZAJLIK”
Nagy szerencséje, hogy sértetlenül megúszta a találkozásunkat. Szeretném ha tudná ezt, de kérem, legközelebb ne hozzon ilyen helyzetbe. Tehát inkább a későbbiekben is tegyen úgy, ahogy pénteken. Lépjen le időben, ha látja, hogy nyílik a kapubeálló ajtaja és begurulok a kocsimmal. (Tényleg, a kocsi pótkulcsát kérem, hogy hagyja a lépcsőn vagy dobja be a postaládába, ne vesződjön azzal, hogy megvár).
Igazából köszönettel tartozom. A személyiségfejlődésem egy újabb mérföldkövéhez érkeztem Ön/Önök által. Sosem hittem volna ugyanis, hogy egy Nikita veszett el bennem.
Tudja, amikor felmerült bennem a gyanú a mérsékelten feldúlt lakásomat látva, hogy járt itt valaki, és megfogalmazódott bennem, hogy akár még itt is lehet, elindultam a konyhába, hogy elővegyem a lehető legnagyobb kést. (Kérem ezt ne is vigye el a későbbiekben, hogy mindig kéznél legyen, amikor szükségem van rá), amivel amúgy szép vékony szeleteket szoktam vágni a disznólapockából. Pontosan tudtam, hogy fel fogok menni az emeletre.
Nem tudom megmondani, hogy mi történt volna, ha találkozunk. De kár is ezt boncolgatni, az emberi reakciók krízishelyzetben a szivárvány színeinek összes spektrumát képesek lennének lefedni, és én amúgy is kicsit kiszámíthatatlan, mondhatni szeszélyes vagyok, mások is mondták már, olyanok, akikkel átlagos életkörülmények között találkoztam, nem úgy, hogy a bugyisfiókomban turkáltak.
Értse meg, nekem gyerekeim vannak, akiket fel kell nevelnem. Ezért, mindenki nyugalma érdekében arra kérem, hogy inkább maradjon a továbbiakban távol. Nyilván Önnek is van családja, szerető apa, aki mindent meg akar adni a szeretteinek, higgye el, ha valaki, hát én tényleg megértem.
Ezen kívül tartozom egy vallomással. A gyerekeim, és közülük is a legkisebb és egyben a leggonoszabb emberem, egy egész hétvégét töltött azzal, hogy hogyan likvidálja Önt és a cimboráit. Különben kedves kisfiú, ne aggódjon, csak nem szabad felmérgelni…
- nincs az a Duplo kocka, ami ne járt volna az Ön koponyája környékén (bukósisak!!!!!!)
- nincs az a Bionicle robot, ami le lézerezte volna ki a szemeit (hegesztőszemüveg!!!!)
- nincs az a csírátlanított alvópelenka, ami ne tekeredett volna különböző testrészeire, szorosan, nagyon szorosan…
A kis egyszemélyes pszicho drámáját én karba tett kézzel néztem végig, mert hát annyira aranyos volt, nem akartam megzavarni abbéli tevékenységében, ahogy válogatott módszerekkel hatástalanítja Önt. És hát persze az egész csak egy mese. A gyermeki fantázia határtalan, de ezt nyilván jól tudja. Hiszen a magáé is az. Máskülönben hogyan lenne lehetséges, hogy kommandósat játszik más lakásában.
Még annyit, hogy az ajtót a kelleténél egy picikét jobban tönkretette a játék hevében, ezért egy hangyányit zabos vagyok. Télvíz idején igazán lehetett volna Önben ennyi emberség, hogy ha már összejárkálja sáros lábbal a szőnyegeket, beengedi a macskát és kincskeresőset játszik, akkor legalább óvatosabban bánik a feszítővassal. Utólag a zárkirály humorosan professzionálisnak nevezte a munkáját. Ez hízelgő nem?
Mindenesetre a későbbiekben ezzel mindenképpen óvatosabban bánjék. Ha másért nem akkor azért, mert ha lúd, legyen kövér alapon, csakis a játék kedvéért – egy jó bújócskában-fogócskában miért ne lennék benne – beszereztem egy baseball ütőt. S, ha már mese, akkor jusson eszébe a népmesék közül az, amelyikben a telhetetlen gazda rátenyerel a szegény ember terülj-terülj vásznára, és aranyszőrű bárányára. Ugye milyen pajkos kis történet?
Na annak az a vége, hogy a botocska táncol.
Maradok tisztelettel,
Egy jóakaró
(CsekmeD írása)
Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.
Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
