Bele fáradtam a sok lehúzó, negatív kritikába, amivel e korosztályt illették már pár fórumon. Néha az volt az érzésem, hogy épp a középkor reneszánszát éljük, s minden dolog az ördögtől való, kezdve az átkos facebookkal, az internettel, a mobilt nyomkodó fiatalokkal zárva a kört. Ó pedig ez, de nagy csapda, ilyen sarkos és szöges gondolkodás miatt szokása az emberiségnek a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenie.
Egy picit írnék erről a bizonyos Z generációról, mit is takar a név. Nos, ők azok a mostani gyerekek, akik szinte úgy születtek bele ebbe a világba, hogy már perfekt módon használták pl. az Iphone 6–t miután kibújtak az anyukájukból. Otthonosan mozognak a „ciberg” világban. (Másmilyen tanulási szokásaik vannak. Kevesebbet olvasnak, nagyon gyorsan tudnak információt befogadni, sok „program fut az agyukban”, kommunikációs eszközök fejlődésével és gyorsaságával egyre több információhoz jutnak, és ezeket máshogy dolgozzák fel.)
S e szörnyűség ellenére, vannak olyan felnőttek, akiknek eszük ágában sem jutott, hogy kiöntsék ezt a lavór vizet a gyerekkel együtt. Ők azok a talányos felnőttek, akik észrevesznek! A negatív és berögzült, rossz sztereotípiák mögött látják, hogy ezek is ugyanolyan srácok, mint mi voltunk, maximum Iphone van a kezükben, és? Attól még ők is csak srácok! Ja, hogy nyomkodják a mobilt? Igen, mert ez egy ilyen világ, s mi is nyomkodjuk.
Szóval valahol Magyarországon egy csöppnyi kis faluban él egy könyvtáros. Ennek a könyvtárosnak van szeme! Látta a szörnyűséges „Z” generációt az utcán őgyelegni, mobillal a kezükben. Sokat töprengett azon, vajon hogyan tudná őket becsalni a könyvtárba, s valamit kezdeni velük.
Aztán gondolt egy nagyot. Ha a telefon a kezükben van, akkor a közösségi hálón elérhető mindenki. S készült egy zárt csoport, ahová a falu apraja fiatalja meghívót kapott. S azon az oldalon ott volt íncsiklandó módon tálalva, hogy miért lenne érdemes elmenni egy megbeszélésre a könyvtárba. Mert a falunak komoly értékőrökre van szüksége.
S lám, a megszólítottak közül voltak, akik éltek a meghívással és elmentek meghallgatni könyvtárosuk tervét. A terv olyan jól hangzott, hogy állandó létszámmal, de elindult egy komoly munka faluban.
S ez rendszeres találkozást igényelt tőlük, a feladatok megosztását és megbeszélését. Figyelni egymásra, meghallgatni az ötleteket, tervet tartani, rugalmasnak maradni, stratégiát használni. Mennyi közös feladat, ami játszva tanította meg őket a közösség erejére, s még csak nem is sejtették, hogy menet közben milyen pszichológia eszközeik tágultak, fejlődtek.
Kezdetekben feltérképezték a kis falu régi épületeit, kutatták azok múltját, majd következett az interjúztatás. Utca embereit faggatni (volt, amit ki kellett vágniuk), polgármestert, s még a helyi plébánossal is készült riport, akinek ugyan mindenféle kérdést feltettek, s bár kikerekedett szemmel, de a plébános állta a kereszttüzet. Egyre több ötlet jött, s egyre több dolgot valósítottak meg a faluban élő „Z” generációs fiatalok.
S a legszebb az egészben, s ezt a könyvtáros mondta, hogy a srácok, az értékőrök, hihetetlen sok munkát levettek a válláról. A kész anyagokat, amit a gépekre kellett felvinni, azt mind a fiatalok végezték. Profi módon, hisz „cyberg” srácokról beszélünk, és olyan otthonosan mozognak ebben a világban, mint senki.
Éles szemű könyvtárosunk, sokat dicsérte őket, emelte őket, teret adott nekik. Gazdagította őket, azzal, hogy megérezték annak az ízét, hogy fontosak, hogy értékesek, és valamit „letettek az asztalra”.
Én ebben hiszek, vagyunk MI és van ez a csodálatos Y és Z generáció. Nekünk van valamink, amit csak mi adhatunk meg nekik, s nekik is van valami, amivel még csak ők rendelkeznek. De nincs fiatal és idős, s főleg, hogy ezek nem átjárhatatlan kategóriák. Tanulhatunk egymástól, s tanulnunk is kell.
Háromarcú Lány írása
Írj Te is, ha úgy érzed, szükséged lenne rá. Vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
