Mi a baj azzal, ha az egónk áll minden döntésünk középpontjában? Hogy nincs benne empátia! Hogy nincs benne megértés, elfogadás! Hogy azt gondoljuk, a világ csak rólunk szól, csak értünk van, csak Mi vagyunk benne és senki nincs hatással ránk csak Mi magunk! Pedig az élet több szereplős játék!

Oszthatunk mindenkinek mellékszerepeket és eltekinthetünk az ő reakcióiktól, de ebben fejlődni, önmagunkat megismerni és boldognak lenni nem lehet! Igen, a saját életünkben a főszerepet mi játsszuk, de ha többi szereplő érzelmeit, döntéseit, reakcióit nem vesszük figyelembe és csak magunkkal foglalkozunk, akkor ne csodálkozzunk, ha életünk eseményei megismétlődnek és mindig ugyanaz a darab, ugyanazzal az eredménnyel, ugyanúgy zárul! Ha nem lépünk ki az egónk állította komfort zónánkból nincs változás!

A másik, az általános spirituális irány, talán a kívülállóknak szimpatikusabb, de még kevésbé hatékony! A nagy békében, az önmagunk feladásán és a minden helyzet cselekvés, döntés nélküli elfogadásán keresztül, az út nem a megvilágosodáshoz vezet, hanem az elfojtott érzelmeken, cselekvésképtelenségen és döntésképtelenségen át az önfeladáshoz!

Az „én jó vagyok”, „szeretek mindenkit”és a „megértelek, elfogadlak és várok rád évekig, míg felfejlődsz hozzám” gondolkodásban nincs ÉLET! Előbb vagy utóbb robbanáshoz, kiábrándultsághoz vezet!

Meg kellene találni az EGYENSÚLYT a két véglet között! Az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe a saját jónkat! A „jó vagyok” nem azt jelenti, hogy a magam rovására maradjak benne helyzetekben, hogy a másikat ne bántsam! A „megértelek, elfogadlak és várok rád” nem azt jelenti, hogy ész nélkül várok évekig és közben szenvedek!
„Bántani” mindig fogunk másokat, ha a mások érdekeit sértjük! A „mindenkit szeretek”-be bele kell tartozzunk mi magunk is magunknak! Nem egóból döntve, de magunkat nem feláldozva egyensúlyban maradni az érzelmeink és az eszünk közt! Na, ehhez fontos az önismeret!

Az írás előző része ITT található.

Kosári Móni írása