Elég -jó- vagy nekem? -a feleség

Ez az írás azoknak szól, akik elégedettek akarnak lenni, de nem tudnak. Azoknak, akik tudják, mindenük megvan, mégsem őszinték, mikor arról nyilatkoznak, hogy valóban boldogok.

Régebben te kellettél… Akkor, mikor először találkoztunk. Mikor éjszakákat röhögtünk végig együtt. Mikor azonnal feloldódtunk egymásban. Egymásnak a fiatalsága voltunk, az élet első nehézségeivel együtt küzdöttünk: munkahelyváltás, el- és összeköltözés, lakásvásárlás, házasság, szülővé válás, közös álmok szövögetése és ezek megvalósítása. Hullámhegyek, hullámvölgyek, de mindig együtt. Akár öröm, akár bánat, de mindvégig egymás mellett, ez sosem volt kérdés…

Azon szerencsések közé tartozom, akik tudják, mi a teljesség. Az a fajta teljesség, amikor tudod, hogy nem kell több, minden jó, mindened megvan: egység a családban, egészség, hétköznapok szürkeségét életben tartó, de eleget adó munkahely, közös tervek és programok, odaadó hitvesi együttlétek, boldogság – és erről nem mondanál le sem több pénzért, sem kevesebb szabadidőért cserébe. Most itt tartunk. Ez egy majdnem tökéletesen kiexponált fotó rólunk.

De van egy apró hiba. Alig észrevehető, de annál jelentékenyebb. Csak az veszi észre, akinek igazán jó szeme van a felszín alatti részletekhez. És ez a részlet csupán annyi, hogy nekem más kell.

Mi ez, ha nem állandó elégedetlenség, a tökéletesség kritizálása, vagy a boldogság kigúnyolása? Tömegek vágynak ilyen életre, mint az enyém. Olyanok, akik csonka családban nőttek fel vagy kénytelenek gyermeküket ilyen családban felnevelni. Olyanok, akik számára nehezen kivitelezhető, hogy a csekkek befizetése után, maradjon valami a megélhetésre. Olyanok, akiknek sosem volt lehetőségük megélni önbeteljesíteni magukat, mert a megélhetésre kellett koncentrálniuk. Olyanok, akiket sohasem kényeztetett (el) a férjük és nem tudják, milyen egy forró és biztonságot nyújtó érintés.

Ezt mind tudom. Tisztában vagyok vele, hogy milyen kivételes helyzetben vagyok.

Mégsem tesz elégedetté. Másra figyelek, mondhatni van valakim. Valakim, aki más valakije is, de én rá figyelek, ő jár a fejemben, és néha máshol is… Ez nem szerelem, de fontos lett nekem. Keveset ad, mégis soknak tűnik és emiatt fontosságban olykor a családom elé kerül. Vonzódás egy újhoz és máshoz, a napból itt-ott ellopott és flörtölésre szánt perctöredékek képesek fenntartani egy olyan érzést, ami talán nem is létezik. Óriási a kockázat, hisz mindent elveszíthetek, mégsem érdekel. Ha érdekelne, ha igazán érdekelne, nem tenném. Nem találkoznék vele, nem beszélnénk, nem gondolnék rá és nem lenne fontos nekem.

Nem értem magam, és azt hiszem nem is ismerem magam. Ő kell. Akkor is, ha veled vagyok, akkor is, ha vele reménytelen, akkor is, ha csak illúzió.

Régebben elég (jó) voltál nekem. Ha érteném, ha tudnám, miért, hogy most már nem.

(Trilógia. Férj itt, szerető itt.)


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

SuLo

A megszokott fejlődés nélküli és unalmas. De a váratlan önmagad megismerésére késztet.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.