Minden sikeres nő mögött… a kutyája áll

Miközben a a szamárlétrán mászás, a hétköznapi talpon maradás lekötötte az energiáit, nem figyelt semmi másra. Nem nézte az évek múlását, a szeretői viszonyok kilátástalanságát, ahonnan a kedves a családjához tért haza minden nap. Jó állása, vállalkozásának napi küzdelmei minden figyelmét igényelték.

A hely, ahová minden nap bejárt munkatársai közé az élete fontos részét képezte. Az íróasztala, ami személyre szabottan várta őt minden nap kedvenc bögréjével, apró kis tárgyaival. Nem vette észre, miképp kezd egyre jobban ragaszkodni megszokott környezetéhez. A biztonságot – de legalábbis annak illúzióját – adó állásához. Sokat tett azért, hogy ez a biztonság létezzen.

Visszanézve sem látja már, nem tudja mikor kezdett az élete erre tartani. Eleinte a barátok még kérdezték

” Te nem akarsz gyereket?”

aztán az évek teltek, s egyre kevesebben tették fel a kérdést. Akik igen, azok múlt idővé ragozva

” Te sosem akartál gyereket?”

Már maga sem tudja választ rá. Azzal az erős, zsigeri késztetéssel sosem akarta. Mindent legyőző erővel. Nem érezte a babaillat varázsát más gyerekét tartva a kezében.

Illetve, de, egyszer megérintette. Amikor a szerelme ( más férje) egyszer, egyetlen egyszer védekezés nélkül ölelte át. Akkor azt érezte, mindent adna azért, hogy láthassa őt, megtarthassa őt, gyermekében.

Aztán egyszer érezte életében az ellenkezőjét. “Nem, nem akarom őt. Nem én akartam őt, miért jött? Miért most jött? Ez az ember nem ő. Nem akartam őt. Se a gyerekét. ”

A döntés könnyen, szinte fájdalom nélkül jött. Amikor meggyőzésképp azt mondták, minden évben meg fogja ünnepelni a meg nem született gyereke születésnapját csak nézett meredten. Nem értette, nem érezte. Csak szabadulni akart tőle, minél előbb.

Majd csendesebb napok következtek. Csendesebb évek. Még néha eljátszott a gondolatával, miközben a valóság egyre távolabb került tőle. Társaságban kerülte azokat, akiknél ez szerephez jutott. Nem tudott hogy viselkedni. Kívülálló lett.

Ekkor találkozott vele. Az alomban már csak ő maradt. Pici volt, soványka, hatalmas szemekkel nézett. S igen, amint meglátta bátran szaladt hozzá, kérdőn nézett fel a fölötte álló nőre, s tekintetében teljes bizalom ült.

Ebben a pillanatban létrejött az eltéphetetlen kötelék közöttük.

Családtag. Nem is családtag, ő a család.

(folytatás következik…)


Írj Te is, ha úgy érzed, szükséged lenne rá. Vedd fel velünk a kapcsolatotMinden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

 

 

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.