mondta Macron és kitiltotta a mobilokat az iskolákból.  Jó, nem pont ezzel az indokkal. Hanem, mert függővé válhatnak tőle a gyerekek.

Kövessük a modern nyugat példáját, gondolta a jó nevű budapesti általános iskola, s ők is elhatározták, náluk ugyan nem butulnak el a gyerekek a mobiltelefon nyomkodástól. Ők is elhatározták: se szünetben, se órán nem használhatják a gyerekek a mobiljaikat.

Már szinte bedőltem annak, hogy jó döntést hoztak. Aztán az iskola egyik eldugott zugában megláttam két kislányt. Ez egyik ugrókötelezett, a másik videózta. Majd, ami következett (“azt senki se tudná elképzelni”- mondaná a modern újságírás szenzációhajhász cikke) az teljesen elkerekítette a szemem. Nem feltöltötték az instára, hanem leültek és azt elemezték, a kislány hol rontotta el a gyakorlatot. Majd javított gyakorlat sor, új felvétel és csere…

Aztán a másik sarokban egy beilleszkedési nehézségekkel küzdő, társaságba be nem vett fiút láttam. Ismertem őt: a társai kerülik, nem szívesen játszanak vele. Ült a telefonjával és várost épített. Lehet pár pillanatig jobban érezte magát, mint a gyerekek közt. Ez baj?

Nem vitatom, hogy a telefon függővé tehet. Azt sem, 15 éves korukig a legfogékonyabb korszakuk a gyerekeknek. De komolyan azt meri valaki állítani, az iskolában ( közoktatásban)  a 6 x 15 perc a legértelmetlenebbül eltöltött része az életüknek, ha “telefonoznak”? Még a feltételezést sem engedjük meg, hogy nem annyira ostobák, hogy kizárólag értelmetlen dolgokra használják? Azt szeretnénk, ha haladnának a korral, képesek lennének azok vívmányait használni, beépíteni az életükbe. E helyett nem megtanítjuk nekik, mit kezdjenek velük, hanem eltiltjuk tőlük.

Miért értékesebb része a napnak a gyerek iskolaideje, mint  a délutánja? Miért érzi úgy az iskola, ha tiltott, akkor ezzel eleget tett a nevelésnek? Miért nem tanít inkább?

Miért baj az, ha az iskolaidő közelebb kerülhet a családhoz vagy őhozzá magához? Ha lefotózza magát, a társait a szünetben és feltölti a bárhová, ahol én is láthatom, máris azt érzem, részese lehetek az életének. Nem bedobtam a feneketlen kútba délután fél ötig. Miért ne hívhatna fel engem is, mondhatná el rögtön, ha valami bántja vagy örömet okozott?

Értem, hogy erős konkurencia a lerobbant iskolával, a megfáradt tanári gárdával szemben a mobil világa. De az iskola- azt állítja- oktat. Akkor miért tévedek, ha azt gondolom, az oktatás nem csak azt jelenti, számolni és olvasni tanítok, hanem a világban boldogulni is? Ami a telefon okos, értelmes használatát lassan sokkal inkább magában rejti, mint a könyvtárat.

Mi lenne, ha az iskola észrevenné inkább azt, amiért egy gyerek inkább választja a telefonnal magányosan gubbasztást vagy a sokadik pucsítós szelfit, s ezzel próbálna valamit kezdeni…?