Nyugalom. Tudtuk, hogy ez lesz. Ahogy érkezik az advent, előbb-utóbb azzal jön haza egyik csemete osztályfőnöki óra után, hogy húztunk. Hamarosan meg a másik. Létezik ember, akinek erre felderül az arca? De jó, most költhetek egy idegen gyerekre is! Nem elég a tizenegy rokon, meg persze a három saját.
„És kit húztál?”
„Egy lányt.”
-Nem titkolt undor a hangsúlyban.
„Mit tudunk róla?”
-Nem próbálok lelkesedést erőltetni, nem helyes képmutatásra nevelni.
„Semmit… Asszem a lovakat szereti.”
Nem mondom ki a gyerek előtt, hogy akkor mit szánnék ajándékba. Mégis képmutató vagyok. Ez van.
Hajdan, a gimiben is volt már ilyen kísérlet. Mindenki utálta, vagy aki nem, az jól eltitkolta. Akkor még saját kezűleg kellett készíteni valamit a húzottnak, és mellé egy verset írni róla. A gyakorlatban ez általában úgy nézett ki, hogy saját kezűleg tettük bele a csokit a mikulászacskóba. A megajándékozott is ezzel járt a legjobban. Ma már csak a nagyon elvetemültek kézügyeskednek.
Vers az maradt, mert versírásban nyilván mindenki helyből tehetséges…
Most meghatározzák az értéket: á, csak jelképes összeg legyen, mondjuk 2000 és 3000 Ft között! Azt a jelképes jó édes… Egy kis matekpélda: ha adott egy kétgyerekes család, amelyben minden családtag szerencséltetik ilyen húzásban részt venni, mert ugye sok munkahelyen is divatban van, mennyi is az annyi? Az a jelképes összeg épp egy heti kaját tesz ki. Karácsony előtt úgysem lenne jobb helye annak a pénznek! Sokan vannak, akik a család ünnepét is nehezen gazdálkodják ki, ehhez ma már nem kell munkanélkülinek vagy egyedülálló szülőnek lenni. Persze ők sosem szólalnának fel, elég lesz egy kisebb fa is. Egy egészen kicsi, hiszen a szeretet számít.
De hát te is visszakapsz ugyanennyiért! Persze, huszonnyolcadik ronda bögrét, lejárt szavatosságú bonbont, olyan könyvet, amit sosem vennél le a polcról. Egyszer kaptam egy erényövet (jó, az tényleg poén volt). Milyen szerencse, hogy ezekre már nem neked kell költeni!
Mi lehet emögött a lelkület? Mi indítja arra a tanerőt, vagy sokszor a munkahelyi buzgómócsingot, hogy előálljon egy ilyen ötlettel? Ne legyünk rosszindulatúak, tételezzük fel, hogy jót akar. Talán azt gondolja, ez majd összekovácsolja a csapatot. Igen, egy bögre átnyújtása annak, akivel két mondatot nem beszéltél, majd örökre szóló barátságot indít el. Főleg, hogy nagyüzemben folyik a nevek cseréje, és innentől már teljesen értelmét is veszti a dolog.
Mert olyan cuki? Nagyon, főleg azok kényszeredett arca, sírásra görbülő szája, akik kevésbé voltak szerencsések. Gyerek osztályában volt olyan, aki egy rágóval a kezében nézte végig, hogy mások milyen szuper ajándékokat kapnak. Ilyennek egyszerűen bűn kitenni egy gyereket.
Munkahelyen még ki tudod húzni magad, felvállalva, hogy te leszel az antiszociális bunkó. Az sem egyszerű. Vajon miért nem söpri el az ilyen kezdeményezéseket a közfelháborodás? Miért érzi a magyar ember, hogy „ki kell tennie magáért”, akár erőn felül is, de mindenképp feleslegesen és értelmetlenül?
Kisebbik azzal jön haza, hogy nem kell ajándékra költeni, azt találta ki az osztályfőnök, hogy inkább minden nap adjunk valami apróságot a kihúzottnak. Lehet fokozni, örülök. A matek meg csendben sírdogál a sarokban.
Miért kell vajon idegen embereket ajándékozgatni? Beleértve a céges névnapot, edző szülinapi ajándékát, stb. Közöm? Mi köze a karácsonynak az iskolához? Egyáltalán, miért kell ilyen szinten barátkozást tettetni kényszer szülte kapcsolatokban? Az osztálytársak, munkatársak nem barátok, az iskola tanulásra lett kitalálva, a munkahely pedig mintha úgy derengene, hogy munkavégzésre. Lehet, hogy ott találtad meg a legjobb barátodat, akkor ajándékozd meg őt, ha akarod. Ha te akarod, nem pedig azért, mert kell.
A szülőket muszáj folyamatosan szórakoztatni, még elkényelmesednek. Mindig jön valami: az elvileg betiltott osztálypénz, a matekházi, ami úgy kezdődik, hogy süttess egy piskótát anyáddal, vigyél szappant, nyomósat, vinni kell képet Amerikáról, tombola, bál, cserecipő, egyenpóló, teremdíszítés, ballagási díszítés, fénymásoláspénz, gyűrűs mappa kell, mert a sima nem jó…
Ma reggel került fel a cseresznye a torta tetejére. Kölök Colombóként visszafordul az ajtóból:
„Ja, és van egy házi feladatod. Azt mondták, én is segítsek benne. Lesz sütivásár, és minden szülőnek vinni kell egy tálca sütit.”
Jobb ötletem van. Inkább a tanári kar minden tagja nekem hozzon egy-egy tálca sütit.
Novák Natália írása, aki a Kökénykunyhó blog szerzője.
Gyere, írj Te is. Inspirálót vagy elgondolkodtatót. Küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat, érzés számít. A Tied is!
Arlette
Mi is húzunk…DE: az adventi időszak alatt három jócselekedetet kell eszközölnöd a kihúzottad felé. Pl.: rendet teszel helyette, egy kártyára írsz 2 kedves mondatot róla, és a kabátzsebébe rejted, na jó, lehet egy szem gyümölcs is, mondjuk mandarin, vagy 3 szem datolya. Kedvenc zenéjét kéred a tanítótól, aki youtube-ról lejátsza a szünetben… stb. Kifogyhatatlan a gyerekek ötlettára (most harmadikosok). És mindezt úgy, hogy a jótevő személye az utolsó napon derüljön ki. Akkor megfogják egymás kezét, jöhet egy ölelés és hivatalosan is végre téli szünet! 🙂
Nem tudom, néhány gondolat támadt bennem az írás kapcsán: mi szerint az osztály,vagy a munkahely nem idegen emberek gyűjteménye, hanem egy közösség, amellyel együtt töltjük a nap egy jelentős részét. Vannak ilyen fogalmak, hogy csapat, közös célkitűzés, teammunka, alkalmazkodás, elfogadás, nos effélék. A mai világ, nézetem szerint, amúgy is túlzottan egocentrikus, nem árt ha csöpög belénk némi alázat a másik ember iránt, ha esetleg elfogadunk olyant is, ami nekünk elsőre nem tetszik, kellemetlen, és nem gondolnám, hogy hiba lenne az iskola részéről, ha erre is hangsúlyt fektet, talán még többet kellene. Lehet, hogy ez a karácsonyi ajándékozás partí nem a legjobb csatorna erre, de legalább egy próbálkozás. Próbálj meg empatikus lenni akár egy kevéssé ismert kollégád, osztálytársad iránt, hm? A gyerek kétszínűre nevelése? Nekem inkább innen az látszik, hogy a gyerek egoistára nevelése került az előtérbe, csak ami nekem tetszik, ami nekem egyedül magamnak szuper azt kell csinálni, azért kell lelkesedni. Nem kell csapat, nem kell közösség, csak egy két jó barát, aki engem magamért szeret. Nem kell senkihez, semmihez alkalmazkodni. Ismétlem, nem vagyok elájulva húzódozós ajándékosztáshoz, de nem is találom az ördög művének. Nem láttam az alternatívát sem, akkor mi legyen, menjünk el a kollégákkal az osztálytársakkal a karácsony, vagy egyéb ünnepek mellett,mintha az nem is lenne? Miért? Még egy gondolat, nem feltétlen kell “értékes” ajándékot venni, lehet ötleteset! nem gondolnám, hogy ez a pénzről szól, de mivel egy egy közösségben igen sokféle ember van, ilyenkor a szervező legyen az osztályfőnök, vagy az edző, vagy a főnök, csak támpontként mond összeget, és nem azért mert az utolsó fillérig rá kell költeni az illetőre. (jelezném még, hogy a te gyerekedet is kihúzták valakik és remélhetőleg nem fanyalognak, köszi)
“…hogy csapat, közös célkitűzés, teammunka, alkalmazkodás, elfogadás”
Igen, a MUNKAhelyen, a MUNKÁBAN, nem pedig a privát szférára értendő.
A kötelező jelleg a probléma. És azért mert az ember nem akar részt venni ilyen “bulikban”, az még nem azt jelenti, hogy egoista. Viszont nem kétszínű. Had én döntsem már el, hogy ki az, akit meg akarok ajándékozni. Nincs szó utálatról egy másik személy iránt, hanem egyszerűen a KÖTELEZŐ ajándékozás, pláne egy munkahelyen nem releváns.
Hogy te egy mekkora hülye p…a vagy!
Az egész nem erről szól!
A legszörnyűbb,hogy magaddal kell együtt lenned egész nap!
Biztos egyedül élsz a gyermekeiddel, amit sajnálok, bár nem csodálom! Remélem a gyerkőceidet sem leped meg semmivel, hiszen az időbe és pénzbe kerül – csak azért, mert ez karácsony táján szokás a jobb érzelmű családoknál.
S ha nem is dúskálunk a javakban, akkor is talán a darabka kis csokoládénkból jól esik letörni egy részt és ezzel meglepni másokat. Mert adni sokkal jobb mint kapni…
De őszintén a gyermekeidet sajnálom a legjobban, amikor a társai majd egymást megajándékozzák, őket meg senki, mert anyuci egy besavanyodott anyagias cunci.
Boldog ünbepeket!
Jaj, köszi a tippet, kedves András! Meg is fogadom. Akkor majd a gyerekeim törnek egy darabot csokijukból a kiúzottnak. Biztos boldog lesz! Másoknak is szívből ajánlom ezt a módszert, mert ugye minimális költséggel jár, mikulásról úgyis van maradék. Remek tanács ez a szegényebbeknek, bár mondjuk nekem futná könyvre is. De most már megtudtam, miről is szól ez. Különben a gyerekeim köszönik, rengeteg ajándékot kapnak, meg aztán kettőnk közül nem én élek egyedül. Talán azért, mert nem én nevezek ismeretlen embereket hülye picsának. Tippért cserébe tipp: próbáld ki, milyen hatása lesz, ha emberi hangot használsz a nőkkel szemben. Talán akkor a te karácsonyod is boldog lehet.
Osztályfőnökként néhányszor sikerült megakadályoznom az osztályomban az ajándékhúzást. De a gyerekek legtöbbször akarták, megszavazták és ezért lett. De csak aki részt akart venni, nem tettükkötelezővé.