Attól, hogy MÁSNÁL a körülmények alkalmatlanok ÉN semmivel sem leszek alkalmasabb szülni, ha beledöglök sem.

Attól, hogy MÁS is szül, aki -szerintem- teljes mértékben alkalmatlan a gyerekvállalásra mind szülőként, mind genetikai átörökítő anyagként, attól NEKEM nem lesz ‘létjogosultabb’ , magam számára önigazoltabb a saját szülésem sem.

Attól, hogy a planéta egyik felén túl sokan ( ?) jönnek világra nem KELL a másik felének visszafognia magát. Ez sem indok. Se pro, se kontra. Ez nem az innen elveszem, oda átrakom játék.

Fogamzásgátlás. Abortusz. Igen, kezembe adták a döntés jogát, lehetőségét és én élek vele. Visszaélek? Mindenki hite szerint dönti el.

Az, hogy ettől a jogtól nekem könnyebb lett az életem vagy csak másként nehezebb, azt csak én dönthetem el. Igen, enyém lett a döntés lehetősége, szabadsága és az azzal járó összes teher is! Ha én dönthetem el elvetetem, megtartom vagy eleve meggátolom, akkor én élek együtt utána ennek a döntésnek a súlyával.

Elvehetik tőlem a döntést. Talán kissé meg is könnyebbülnék. Nem merem azt mondani, egyértelműen bánnám. Mutogathatnék másra, hibáztathatnám a környezetemet, mentegethetném magam. Csak másként lenne rossz.

• Azt mondani, hogy minden évben meg fogom ünnepelni a meg nem született gyerek születésnapját és bánni életem végéig, egyszerűen szemétség.
• Azt mondani, szüljek, mert “ha baja esik az egyiknek lesz másik” még érzéketlenebb és ostobább feltételezés. Sosem lesz helyettesíthető az elveszett gyerek!
• Azt mondani, hogy nem dönthetem el egyedül, miközben anyák tucatjai maradnak magukra sérült, magatehetetlen gyerekeikkel, szégyen!

Nem dönthetek az 500 grammos, súlyos fogyatékkal, életképtelenül megszülető baba sorsáról sem, akit pusztán a kórház élve születési statisztikája miatt mentenek meg.

Egy valamit igenis eldönthetek: hogy az, ami őt itt várja – SZERINTEM, AKI AZ ANYJA LENNÉK- rosszabb, mint ami “odaát” várja. Eldönthetem, hogy ÉN SZÁMÁRA a rosszabb forgatókönyv lennék. Génjeim miatt, korom miatt, pszichés vagy valós terheim miatt.

A semmiben vagy a túlvilágon. Ki ki hite szerint. Ahol +/- 50 év múlva találkozunk. Ahol megkérdezheti majd tőlem, milyen jogon vettem el tőle az életét, amit oda sem adtam. A boldogságát. Én pedig megmutathatom a roma soron egyetlen eséllyel kurvává váló kislányokat, a betegen született gyerekeket, a “mérgező szülőket” és a boldogtalan, jó képességű, de félrecsúszott életű felnőtteket és azt mondhatom: NEKEM nem fért bele ez a szerencsejáték, a “kéket vagy a pirosat”.  Talán minden csodás lett volna. Talán nem. ÉN ezzel a “talán”-nal nem tudok együtt élni… Ahol én vagyok az OKA mindennek. ÉN nem tudtam eldönteni, NEKI az élet adomány lenne vagy büntetés.

Ahogy körülnézve ebben mai napig sem vagyok biztos, melyik…..

S igen, minden évben megünneplem a meg nem született gyerekem születésnapját, néha beszélgetek is vele, miközben a másikat nézem, aki zöld utat kapott. Igen, bevallom neki, gyáva voltam hozzá.

Itt lehetne velünk.

Ráérek szülni sorozatunk korábbi részeit itt találod.