Esküvő. Világra szóló esemény. Van habos-babos ruha: végre hercegnő lehetsz, te lehetsz a legszebb. Mindenki rád figyel, mosolyognak. Szervezhettél és nagyjából az lett, amit akartál. Anyád sem hergelt, csak egy kicsit. Jó volt a buli is. De tudod-e, hogy valójában mit fogadtál meg? Az az ember, aki most melletted áll, és mosolyog, ki fog állni végleg melletted? A világgal szemben? Az anyjával szemben? A többi nővel szemben? És te? Felkészültél rá, hogy többet nem lehetsz szerelmes? Felkészültél a hűségre?

A lelkesedés és a (jó esetben) szerelem átröpít a mézesheteken, át az első gyerek születéséig. Tisztában vagy vele, hogy ott kezdődik a tánc? Egy kisgyerek mindent, de mindent megváltoztat. Más lesz a fontos, mint eddig: ő lesz a legfontosabb. Jól fogja ezt viselni a férjed? Persze, nem tudhatjuk, éppen ezért azt kérdezem: el fogod tudni viselni, ha ezt nem fogadja jól a férjed? Ha inkább féltékeny lesz a gyerekre, mint a partnered? Mit fogsz tenni akkor? Vagy ha különleges igényű gyerek lesz (beteg, túlérzékeny, hiperaktív)? Azt el tudja majd fogadni?

Az évek múlnak, és ha már felépült a ház, megvan a két autó meg az x gyerek, akkor egy ideig nagyjából semmi nem történik. Amíg eddig az életedet 4-5-3éves periódusokban (gimi, egyetem, gyes) felépítetted, addig ami most van előtted, az egy nagy, bizonytalan időmassza. Eltelik tíz év, és mindketten megváltoztok, de úgy istenesen. Erre, felkészültél-e?

Felkészültél rá, hogy a szerelem egy idealizált állapot és egy emberi lénnyel élsz együtt? Belemész a harcba, a mindennapi küzdelembe, amit egy másik emberrel való folytonos együttlét jelent, képes vagy lemondani dolgokról és kompromisszumokat kötni? Elfogadod, hogy ez egy folyamatos változás is egyben, mindkét fél részéről?

És ez most nem azt jelenti, hogy én megmondom, hogy te milyen legyél és ha nem leszel olyan, akkor helló. Nem. El kell fogadnunk, hogy az az ember, akivel tizenéve együtt vagyunk, az nem ugyanaz, aki akkor volt, amikor megismertük, amikor beleszerettünk. Sőt. Nem is az, aki még tegnap volt, vagy egy órája még. Van bennetek annyi esszencia, változatlan lényeg, mag, ami nem csak az idea, a szerelem szőtte álom-valóság? Az tetszik-e?

Ezer kérdés, amit nem tesznek fel a párok az esküvő előtt, pedig jó lenne. Jó lenne, ha valaki elmondaná, hogy az esküvő nem valaminek a vége, hanem a kezdete, mégpedig az élet nevű játéké, ami viszont nem egy habos torta. Még jobb lenne, ha a gyerekeinket így nevelnénk fel, hogy el se kelljen ezt magyarázni, hanem tisztában legyen vele, mikor oda kerül, hogy döntést hoz abban, hogy kivel fogja leélni az életét. A tinikorunkban megnézett filmek és sorozatok, a nyári slágerek hazugsága ez, hogy találd meg az „Igazit” és akkor minden rendben lesz. Ez nem igaz és ezt nagyon kemény hallani, ezekkel a kérdésekkel nagyon nehéz szembesülni, az ember csak legyint… és ha nem jön össze, válik. Talán kell a szerelem mámora és a fiatalság lendülete a házassághoz, hogy ne gondoljuk ezt túl, mert akkor a kutya se’ házasodna és kihalna az emberi faj is. De ha a válások számát nézem, akkor inkább azt mondom: fel kéne tenni ezeket a kérdéseket az esküvő előtt. Ha mindre jön az igen, és igazán és szívből akkor pedig hajrá, sok boldogságot és nulla válást kívánok 🙂

(A szerző 9 éve házas, tudja, miről beszél. A férjébe 19 évesen szeretett bele és ez azóta sem változott. Jól tudja, hogy mákja van. Tudja, hogy ettől még vannak változások és konfliktusok. Ki kell beszélni, meg kell ismerni magadat és meg kell ismerni igazán egymást. A szeretetnek azonban semmi köze ehhez.)

Esküvős írásainkat itt mazsolázgathatod.

Gondolkodólány írása