November. Ez a hónap mintha szándékosan meg akarná utáltatni magát. Nem elég, hogy a legszürkébb, a legnyirkosabb-ködösebb. Megyünk bele a sötétségbe. … E helyett Halottak napja, ami egészen személyes, sokszor fájdalmas módon az elmúlást, a gyászt juttatja eszünkbe.
Most viszont éppen a halottak adtak egy ötletet, ami újabb feltöltő és inspiráló momentummá vált. Részletes családfát kezdtem készíteni, évszámokkal, földrajzi koordinátákkal, ahol a rokonsági fokok és kapcsolódások is jól értelmezhetők.
Órákat töltöttem a térkép rajzolásával. Annyira elmélyedtem benne és olyan megnyugtató, békés lelkiállapotba kerültem, hogy észre sem vettem, amikor kamasz fiam mellém telepedett. Legnagyobb meglepetésemre érdeklődve figyelt, hallgatta a mesét a bonyolult, kusza családi kapcsolatrendszerről. Bele-bele kérdezett és én titokban egy könnycseppet morzsoltam el a szemem sarkában.
Nem a fájdalom, a gyász könnye volt ez, hanem a meghatottságé.
Úgy érzem ennél szebben, őszintébb kegyelettel nem emlékezhettünk volna meg azokról, akik már elmentek. Fizikailag legalábbis már nincsenek köztünk, sőt az én 13 évesem soha nem is találkozott velük. De lélekben velünk voltak és ez minden koszorúnál és mécsesnél többet ért.
(mézes keserűcsokoládé írása)
Ha úgy érzed, megosztanád Te is érzéseidet, gondolataidat, írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
