Ó, azok a kiégett topmenedzserek! Szeretnének, meg szeretve lennének.

Pár hete jelent meg egy nyílt levél (amely oly felkapott manapság, boldog boldogtalan nyílt leveleket osztogat) a fem3cafe-n. Tamás, a 32 éves vezető beosztású férfi szedi le a keresztvizet a nőkről, avagy pontokba szedi, miért nem lesz párkapcsolata soha…. Pedig akar! Biztosan oka van, hogy ez a levél egy női magazin oldalán jelent meg, nem pedig egy Férfiak Klubja kategóriájú lapon. (Link)

Jártamban keltemben megismertem Istvánt, aki hasonló paraméterekkel rendelkezik, egy két apró eltéréssel. Tehát hasonló korú, egzisztenciájú, beosztású, külsejét tekintve is kiemelkedő, mondhatom, és ő is egyedülálló. Talán az egyetlen lényegi különbség hogy ő „nem adja fel”, de erre mindjárt kitérek.

Nem hagyományos ismeretség ez, egy tematikus oldalon keveredtünk szócsatába. Vagyis, egyenesen bevallom, belekötöttem, na. Ő pedig udvariasan válaszolgatott a cinikus mosollyal teletűzdelt válogatott virtuális rugdosódásomra. Majd írt egy üzenetet, magázva (!), mert zavarta, hogy amit kommunikált és amilyen oldala van, abból számomra a burkolt „burzsuj szélsőséges f@sz” jött át.

Egy két hét, apró lépésekben haladó egyre kedvesebb és bizalmasabb diskurzusát folytatva egész megkedveltük egymást. Évődés, viccelődés, egymás biztatása után valahogy az érzelmekre terelődött a szó.

Belőlem a kis korkülönbség ellenére is kijött a „mamma”: részletekbe menően faggattam a szememben már megvédendőnek számító fiút, aki mélységekbe és magasságokba repül a lányok miatt, saját bevallása szerint.

Mert mi az konkrétan, ami egy első blikkre mindenben maximalista vezető szívében rejtőzik? Amit nem mutatnak a fotói, amiről nincs bejegyzés, ami, mint kagylóban a gyöngy, rejtőzik? Vajon ezek a „Tamások” valójában „Istvánok” mikor biztonságban érzik magukat? ( Értsd: István érző lélek. Tamás is érző lélek, csak jobban titkolja. A szerk.)

Összefoglalom:

Egy hat évvel ezelőtti szerelem mai napig fájó emléke. Az azóta a pár hónaptól maximum fél évig terjedő kapcsolatok újabb és újabb megismétlődése. Inkább van egyedül, mint hogy rossz legyen, vallja. Ugyanakkor bombáz a vele alkalmi kapcsolatokat elkövető lányok fotóival, akikről egy rossz megjegyzése sincs. Bevallja, ajánlatot kapott egy volt asszisztensétől, ám nem mondott rá semmit. Állítja, szeretne gyereket, de jelenleg a munkája nem teszi lehetővé, hogy jó apa legyen, marad a nagybácsiságnál inkább, meg ugye, amúgy sincs kivel. Addig marad a napi 15 óra munka, bezárva egy belvárosi lakásba és az ezzel járó utazás.

Legvégén pedig kiböki: az igazi kiszemeltje alig egy hete szakított a barátjával és ő úgy érzi, szívesen meghódítaná. Immár rátér erre a témára teljesen, és faggat, hogy vajon mi számít jelnek egy nőnél vagy mi nem. Én, mint mamma, azon kapom magam, hogy egy topmenedzsernek segítek latolgatni az esélyeit, fordítom a reakciókat, elemzem a lány által elejtett megjegyzéseket valamint a baráti társaság véleményét. Most én magyarázok, türelmesen, mi is az a „kémia”, miből derül ki egyértelműen, hogy létezik-e, és nyugtatom az idegeket, amik egekig borzolódtak egy együtt töltött hétvége ígéretével…

Ami a koronát teszi fel az egészre: azt szeretné, ha önmagáért akarná ez a lány, nem pedig vigaszként a legutóbbi rossz kapcsolatáért. Nem, nem írtam el, Istvánnak is igenis igénye ugyanaz, ami a nőknek. Csak ez el van ásva és töretlen bizalommal kezelendő…

Végül mókásan megjegyzem: örüljön, hogy nem számítok fel óradíjat! Összefűzött ujjakkal drukkolok neki az ominózus hétvégére és őszinteségével megtisztelve érzem magam…

Folytatás itt


Nálunk nem kell újságírónak lenned, ha vannak gondolataid, amiket megosztanál másokkal. Írj, vedd fel velünk a kapcsolatotMinden vélemény, gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.