Egyik ismerősöm –nevezzük P-nek, magából kikelve mesélte nekem, mi történt egy barátja kislányával. Az alsó tagozatos gyermeknek erkölcstan órája volt egy menő budai általános iskolában. A tanító néni, nem derült ki, milyen indíttatástól vezérelve, azt mondta:
– Álljon fel az, akinek elváltak a szülei!
És a gyermek egyedül az osztályból felállt, mert neki, akit ugyan a szülei sem templomba, sem hittanra nem járatnak, otthon azt tanították, hogy csak az igazat szabad mondani.
Az iskolával amúgy is nehezen barátkozó kislány megsemmisült a reá vetett pillantások súlya alatt, pedig ő nagyon szerette a szüleit együtt és (a számára érthetetlen okból történt) válásuk után is.
Osztottam P. felháborodását, aki jól látta, hogy ebben az esetben szó sincs keresztény vagy keresztyén, de egyáltalán, semmilyen erkölcsről. Agymosásból diplomázott, túlbuzgó csinovnyik típusú lény gyaníthatóan nem egyedi megnyilvánulása volt az eset, ami erősen traumatizált egy már kellőképp megrémült gyereket. Röviden és tömören, ami történt: BŰN és SZÉGYEN.
Az jutott eszembe, hogyha ez abban az iskolában egyedi vagy elszórt eset, akkor semmi nem lesz belőle. De, ha előfordult már ilyen máshol, ki akarná tovább nyomorítani a gyerekét egy nyílt seb mutogatásával?
Pedig, ügyet kellene belőle csinálni.
(És természetesen abból is, ha valakit azért közösítenek ki, mert kerek egész családja kirívó egy adott közegben.)
Velem is történt hasonló, amikor még felekezeti óvodába járt a kislányom és megmakkanni nem tudtam a döbbenettől, amikor tudtomra adták másságomat. Nevezetesen azt, hogy elvált szülő vagyok. A dolog úgy hangzott: Jaj, itt még az is baj, hogy Önöknek mindig kétfelé kell szólni!
Akkor most nézzük meg tételesen:
- Nem kellett nekünk (nekem és gyermekem apjának) kétfelé szólni, mert egyazon levelező listán voltunk fenn mind a ketten. Akkor miért hazudtak? Mert zavartuk őket. Hogy miért? Hát, ezt csak az tudja, aki hazudott. Ugyanis másvalaki, aki minket oda felvett, pont azért tette meg ezt a szívességet, mivel úgy gondolta, gyermekét egyedül nevelő anyukának jár az az előny, hogy ne a lista végén várjon.
- „Még az is baj”: „is” Annyi, mint elvált. De mi az alapbaj, amit az „is” még tetéz (is)? Hát az volt, hogy egy kislány rendszeresen behúzott egyet az én leánykámnak. Ezt tudták az óvónénik is, de szerintük, ez gyerekcsíny (még ha monoklival járt IS), illetve egy labilis kislány akciója, akit ezért nem kell komolyan venni, így hát ők sem szólnak rá. Miután többször elhatárolódtak attól, hogy a verekedős kislányt megneveljék, vagy a szüleinek szóljanak, szóltam én a szülőknek. Nem is köszöntek nekem többé. A történet még (csúnyábban) folytatódott, de lényeg, hogy végül óvodát váltottunk.
Úgy váltottunk óvodát, hogy a legtöbben azt tanácsolták, ugyan már, az utolsó évre?! Kibír még egy évet ott a gyerek. Nem. A verés és a megszégyenítés sem tűrhető el semmilyen viszonylatban. Oktatási, nevelési intézményben meg kifejezetten bűn és szégyen.
Sajnálom, hogy ezek a fogalmak –bűn, szégyen- pont vallási és erkölcsi intézményhez illetve órához tapadnak, mert így könnyen összemosódnak (az indulatok hevében) magával az egyházi intézménnyel és a morális viselkedéssel, és pont a lényeg marad rejtve. Egész pontosan kisstílű, sérült, szolgalelkű pedagógusként végzett emberek maradnak elbújva érték-fogalmak mögött. Tisztelet a kivételnek!
Nem ismerem a történet végét. Remélem valaki elment, vagy a kislány, vagy az ún. tanár. Mi ovit váltottunk, és azóta nem rémtörténetek, hanem csodák szereplői vagyunk.
(Korábbi írásunk iskolai megszégyenítésről ITT olvasható. Az írások mindig az aktuális események tükrében íródnak, s nem általánosítanak se pedagógusokra, se intézményekre. A szerk.)
Oroszlán Szűz írása
Veled is történtek események, amik kiborítottak vagy felzaklattak?! Írj, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
