“Ettől nem tudok szabadulni.

Na, az a baj, hogy ahogy kijöttem tőled, azonnal géphez kellett ülnöm, és ez jött ki a fejemből, és most nem tudok ettől a  szövegtől szabadulni. Ahhoz, hogy írhassak egy történetszerű vagy publicisztika szerű dolgot a témáról, ezt először valahogy ki kéne törölni a fejemből. Szerintem ez valójában egy vers(szerűség). Bármi pluszt megpróbálok kigondolni, csak ezek a rövid mondatok és egy csomó rím jut az eszembe. Muszáj aludnom rá párat, hogy reseteljek, és meg tudjam írni emészthető formában. Lehet, hogy az újságírósat írom meg először, az sztorizós. annak az lesz a címe, hogy “Kikapcs”

Ráadásul, amikor végig gondoltam, hogy mi mindent titkoltam életemben, majdnem hanyatt estem. Brutális titkokkal terhelve éltem le az életem. Gyakorlatilag minden súlyosabb tényt vagy változást valaki elől eltitkoltam, vagy késleltetve mondtam meg. És ez így ment a legutóbbi időkig.”

Kimitnemtud

Ismertem egy embert. A gyerekkora átlátszó, mint egy vízzel telt üveggömb. Felnőtté válását egy titok pecsételte meg. Titokban ment férjhez az árnyas fák alatt. Egy hátsó ülésen felejtett személyi buktatta le. Az évek során súlyos titkokat halmozott. Titkolta szeretőit, és mondén életét. Színjátékkal leplezte, amit csak tudott. Minden kiderült végül, ahogy ókori tragédiákban szokás. Utána már csak kisebb titkokkal próbálkozott.

Verseket írt lila folyóiratokba, egész álnév rendszert igazgatott. Elvált, felmondott, elköltözött. Egyre színesebben öltözött. Egy munkahelyen teherbe esett végül. És próbaidőben titkolózgatott. Nagy zakókat hordott, a női mosdóban hányt. A gyereket nyíltan megszülte, és nyíltan szoptatott. Aztán kezdte elölről a rossz gyakorlatot. Titokban újságoknak szállított cikkeket. Az álnevek mögé rejtve titkos életét, ebédszünetben interjúzgatott. Céget is alapított, titokban könyvelőhöz járt. De minden kiderült végül, ahogy ókori tragédiákban szokás.

Az arckrémek árcéduláját, testvérek kis botrányait galacsinokba gyúrta. Csend mögé rejtette, hogy nehéz az anyaság. A titkok átszőtték az egész életét. Ragacsos pókfonalak fogságában ült. Belebonyolódott aztán kipenderült. Szigorúan bizalmas pecsét került a dossziékra. Megfért egymás mellett az apró, s a nagy. Csak az a fullasztó érzés ne jönne néhanap.

Ismertem egy embert. A jelek szerint nő volt az illető. Maga sem tudta már, ki miről nem tudott. Egy nagy sóhajjal szélnek eresztette a kartotékokat. Most az élete üveggömb. A felrázás előtt.

Kocsis Kata írása